BL: „Ez nemcsak nekünk nagy dolog, hanem az egész magyar labdarúgásnak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 23:30
Marko Nikolics boldog és elégedett – okkal, hiszen csapata, a Mol Vidi FC bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörébe. Így értékelt a Malmö elleni gól nélküli döntetlen után a magyar csapat vezetőedzője.

Marko Nikolics, a fehérváriak vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján kiemelte: az egész magyar labdarúgásnak nagy dolog ez a továbbjutás. A szakvezető szerint nincs vége az álomnak, a fehérvári csapat szeretne bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Kiemelte: nyilvánvalóan az AEK Athén a következő párharc esélyese, de az előző két ellenféllel sem volt ez másképp, mégis a Vidi jutott tovább. Most is harcolni fognak a jó eredményért – tette hozzá.

„Már biztos, hogy ebben a szezonban legalább 14 európai kupameccset játszik a Vidi, a tavalyi nyolccal együtt ez már 22, amire lehet építeni” – mondta Marko Nikolics. Hozzátette: a megnövekedett terhelés miatt az augusztus végi határidőig három-négy új igazolást terveznek, külföldi és magyar futballistákat is. Vannak, akik eddig még nem találtak klubot vagy eddig nem szerettek volna Magyarországon játszani, ám a főtáblás európai kupaszereplés vonzóbbá tette a csapatát – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Nikolics elmondta: Lazovics kihagyott büntetőjénél szerencséjük volt, hogy a háló javítása miatti rövid szünetben a kispadnál, Juhász Roland csapatkapitánnyal közösen rendezhették a sorokat, és egy küzdős csapat folytatta a mérkőzést.

A svéd gárda német vezetőedzője, Uwe Rösler a meccs utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: büszke játékosaira, büszke a hozzáállásukra, úgy érezte, volt két-három momentum, amikor gólt szerezhettek volna. Hangsúlyozta, úgy estek ki a BL-selejtezőből, hogy nem szenvedtek vereséget egyik találkozón sem, de nem tudták ma és a múlt heti svédországi összecsapáson sem megtenni a továbbjutáshoz hiányzó kis lépést. Hozzátette: azzal, hogy az Európa-ligában folytathatják, kaptak egy új lehetőséget.

Marko Nikolics vágatlan sajtótájékoztatója:

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG
MOL VIDI FC–Malmö FF (svéd) 0–0
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

A Vidi következő ellenfele az AEK Athén lesz. Ha sikerrel veszi a párharcot Marko Nikolics együttese, bejut a Bajnokok Ligájába, ha nem, úgy az Európa-liga csoportkörében folytathatja majd.

Legfrissebb hírek

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58

A Fradi hátrányból győzött Örményországban – íme, a gólok!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:02

Robbie Keane: A BL-ben senki sem mehet biztosra!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 07:58

Múltidéző: így áll az FTC a lehetséges kupaellenfeleivel szemben

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 15:47

Legjobbjait megtartotta és erősített is a Fradi örmény riválisa

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 08:55

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15
Ezek is érdekelhetik