BL: a Malmö ügyvezetője jelezte az UEFA-nak, mit gondol a felcsúti gyepről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 08:29
null
A Malmö ügyvezetője elégedetlen volt a felcsúti gyeppel (Fotó: Dömötör Csaba)
Niclas Carlnén, a Bajnokok Ligájában a Mol Vidi ellen búcsúzó Malmö ügyvezetője kifogásolta a Pancho Aréna füvét, ám nem akarta erre fogni csapata kiesését.

 

„Miért az Európa-liga lenne az utolsó esély, hogy megmentsük a szezonunkat? – kérdezett vissza Niclas Carlnén az Aftonbladet újságírójának feltételezésére. – Honnan tudja, hogy nem nyerjük meg a bajnokságot? Inkább nem válaszolok, mert ez nem jó kérdés. Amíg van esélyünk, nem adjuk fel. Minden évben szeretnénk bejutni a BL vagy az El csoportkörébe, most is ez a célunk. Szerintem a felcsúti pálya állapota nem volt méltó egy BL-selejtezőhöz, de a kiesést nem fogjuk erre. Az UEFA-nak jeleztem, mit gondolok a gyepről.”

A Malmö a tizenhat csapatos svéd első osztályban 17 forduló után a hatodik helyen áll, az Európa-ligában pedig a dán Midtjyllanddal küzd meg a főtábláért.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG
MOL VIDI FC–Malmö FF (svéd) 0–0
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Rapport Richárd a középmezőnyben végzett a malmői szupertornán

Egyéb egyéni
2025.05.26. 18:45

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik