Real: Jézusom, hogy fel lett fújva ez az egész Szalah-ügy… – Ramos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 18:10
Sergio Ramos, a Real Madrid spanyol válogatott védője végre megszólalt a Szalah-ügyben, és elmondta a véleményét az esetről, amelyről mindenki beszélt a Bajnokok Ligája döntőjét követően.

Mint ismert, Ramos összeakadt Szalahhal a BL-döntő 26. percében, ami után a Liverpool megsérülő egyiptomi támadóját le kellett cserélni, és sokáig az is kérdéses volt, egyáltalán pályára tud-e majd lépni a világbajnokságon.




A Real Madrid védőjét sokan azzal gyanúsították, szándékosan fogta „satuba” Szalah kezét, hogy így kiessen az ellenfél legjobbja.

„Jézusom, hogy fel lett fújva ez az egész Szalah-ügy... Nem akartam eddig erről beszélni, mert azzal én is adom a lovat a szurkolók alá. Sokszor visszanéztem a jelenetet, ő megragadta a karomat, én elestem. Nem is az a karja sérült meg, amelyikkel összeakadtunk, erre azt olvasom, hogy én cselgáncsfogásokat alkalmaztam rajta. Mi lesz a következő, Firmino azt mondja, hogy megfázott, mert rácsöppent az izzadtságom?!” – fakadt ki Ramos az As-nek.

Sergio Ramos szerint indokolatlanul fel lett fúja a „Szalah-ügy” (Fotó: AFP)
Sergio Ramos szerint indokolatlanul fel lett fúja a „Szalah-ügy” (Fotó: AFP)

Beszéltem Szalahhal többször is a BL-döntő után, és jó hangulatú üzeneteket váltottunk. Visszatérhetett volna egyébként a pályára, ám csak úgy, ha beinjekciózzák, én is csináltam már ilyet többször is. Őszintén nem értem ezt az egészet, de mikor velem történik valami, az mindig kiemelt figyelmet kap, akármilyen apróságról van szó. Nem tudom, lehet, hogy azért kezelnek így, mert már olyan régóta a Real Madridban játszom, és annyi mindent megnyertem…”

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

Elszórakozta a büntetőt Sergio Ramos, nagy zakót kapott a csapata

Minden más foci
2025.09.25. 10:38

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik