BL: négy éve elismerte, hogy bundázott, most a meccs hőse lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 23:12
A koszovói Drita hosszabbítás után 4–1-re legyőzte a gibraltári Lincoln Red Imps együttesét a Bajnokok Ligája előselejtezőjének döntőjében, ezzel bejutott a BL első selejtezőkörébe. A mérkőzést mindkét csapat tíz emberrel fejezte be.

A koszovói csapatban duplázott a 33 esztendős Liridon Leci, aki öt évvel ezelőtt, még a svéd Landskrona játékosaként megpróbálta megvesztegetni a társait, hogy kedvezőtlenül befolyásolják a gárda eredményeit, ezért klubja felfüggesztette.

Egy évvel később, 2014 októberében Leci egy rejtett kamerás svéd oknyomozói műsorban elismerte, hogy részt vett meccsek manipulálásában, továbbá kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy milyen kapcsolatrendszert épített ki a helyi első és másodosztályban.

Érdekesség, hogy a Drita a selejtező első fordulójában épp egy svéd klubbal, a Malmővel találkozik.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐSELEJTEZŐ, DÖNTŐ, GIBRALTÁR
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Drita (koszovói) 1–4 (Corral 61., ill. Leci 2., 105+3. – a másodikat 11-esből, Shabani 120., Neziraj 124.) – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58

A Fradi hátrányból győzött Örményországban – íme, a gólok!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:02

Robbie Keane: A BL-ben senki sem mehet biztosra!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 07:58

Múltidéző: így áll az FTC a lehetséges kupaellenfeleivel szemben

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 15:47

Gibraltári vagy szerb ellenfele lesz a Ferencvárosnak, ha az Európa-ligában folytatja

Európa-liga
2025.07.21. 13:11

Legjobbjait megtartotta és erősített is a Fradi örmény riválisa

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 08:55
Ezek is érdekelhetik