NS: exkluzív interjú Vitalij Klicskóval és Mats Wilanderrel – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 23:12
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

• Néhány hét teljes csend után Hosszú Katinka bejelentette, mostantól nem Shane Tusup irányításával készül, ezzel a jelenlegi első számú magyar sportoló és edző-férje szakmai és vélhetően magánéleti kapcsolata is lezárult. A bejelentés hátterét Kovács Erika igyekszik megvilágítani.
• Néhány hét teljes csend után Hosszú Katinka bejelentette, mostantól nem Shane Tusup irányításával készül, ezzel a jelenlegi első számú magyar sportoló és edző-férje szakmai és vélhetően magánéleti kapcsolata is lezárult. A bejelentés hátterét Kovács Erika igyekszik megvilágítani.

• Kijevből, a BL-döntő helyszínéről tudósított Csillag Péter, aki amellett, hogy végignézte, amint a Lyon színeiben futballozó Marozsán Dzsenifer besöpri pályafutása harmadik BL-győzelmét, Vitalij Klicskóval készített exkluzív interjút. Az ukrán főváros polgármestere, az egykori ökölvívó-világbajnok hisz a BL-döntő arculatépítő erejében, és tudja, a sportban van annyi erő, hogy megváltoztassa a világot.

• A gólomnál szerencsém volt – mondta az újpesti Zsótér Donát, aki a Magyar Kupa-döntőn pályafutása egyik legszebb gólját lőtte a Puskás Akadémia kapujába, ráadásul később a 11-eseknél – amelyekre két hétig készült – is fontos szerepet vállalt. A szerda esti finálé egyik hősét Pietsch Tibor kérdezte.

AMats Wilanderrel készült exkluzív interjúnkban a nyolcszoros Grand Slam-győztes svéd többek között arról beszélt, hogy egyre veszélyesebbnek tartja Fucsovics Mártont, s nem hiába, a magyar teniszező a genfi torna negyeddöntőjében valósággal kiütötte a svájci Stan Wawrinkát.

• Az első szabadedzések alapján a Red Bullnak minden esélye megvan rá, hogy megtörje a Mercedes és a Ferrari hegemóniáját. Daniel Ricciardo hisz benne, hogy 2016 után ismét megszerezheti a pole pozíciót. A Monacói Nagydíj helyszínéről Zsoldos Barna jelentkezett.

• Sportkrém-mellékletünk tartalmából: Jókor jó helyen – egy véletlen folytán került Hamburgba Nagy Dániel; Az M4 trükkje: egyszer csak besétál majd a képbe Cristiano Ronaldo; Tótka Sándor dedikált Bolt-fotót kap, ha olimpiai érmet nyer.

Legfrissebb hírek

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05

Márton Luana: Jó lábbal keltem fel, tökéletes állapotban voltam; Negyedszer is: Szoboszlai a meccs legjobbja!

E-újság
2025.11.02. 23:55

Yaakobishvili Áron számára felpörgött a felnőttfutball, Bárány Donát a tizedik meccsére készül a ZTE ellen

E-újság
2025.11.01. 23:45

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!; Babos Tímea: Érzem, tudom, hogy párosban még mindig nagyon jó játékos vagyok

E-újság
2025.10.30. 23:30

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke – kép

Úszás
2025.10.03. 08:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Mint régen: újra rangadó az ETO–FTC; Hajtós Bertalan 60 és Varga Károly 70

E-újság
2025.09.27. 23:50

Varga Barnabás lehet az aduász; negyedszer Eb-résztvevő a magyar futsalválogatott

E-újság
2025.09.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik