BL: Ha visszamehetnék az időben, megtenném – Karius

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.27. 11:01
null
Karius nem tudta visszatartani a könnyeit (Fotó: AFP)
Loris Karius két kapitális hibája miatt (is) a Liverpool 3–1-re elbukta a Bajnokok Ligája fináléját a Real Madriddal szemben. A német kapus a mérkőzés után elmondta, mérhetetlenül sajnálja a csapattársait, és ha visszamehetne az időben, hogy kijavítsa a hibáit, megtenné.

„Miattam veszítettük el a döntőt – mondta Karius, aki a lefújás után sírva ment oda a Liverpool drukkereihez bocsánatot kérni. – Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, drágán megfizettünk a hibáimért. Ha visszamehetnék az időben, megtenném. Sajnálom a csapatot, tudom, hogy ma cserbenhagytam a többieket. Nagyon nehéz ez most nekem, ám ilyen a kapusok élete, fel kell állni a padlóról.”

A „vörösök” menedzserét, Jürgen Kloppot is megkérdezték kapusa hibáiról.

„Mit is mondhatnék? Karius is tudja, mindenki tudja. Sajnálatos, hogy ilyen történik egy döntőben, egy ilyen remek szezon után. Együtt érzek a kapusunkkal, ő egy fantasztikus srác.

„Senki nem akarta ezt, de megtörtént. A hibák nyilvánvalóak voltak, nem is kell róla beszélni, mindenki tudja ezt. Együtt kell élnie vele, ugyanúgy, mint nekünk. Ez nem az ő estéje volt.


BAJNOKOK LIGÁJA

DÖNTŐ
Real Madrid
(spanyol)Liverpool (angol) 3–1 (0–0)
Kijev, Olimpiai Stadion, 61 561 néző.Vezette: Milorad Mazsics (szerb)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal (Nacho, 37.), S. Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (Bale, 61.), Benzema (Asensio, 89.), C. Ronaldo.Vezetőedző:Zinédine Zidane
LIVERPOOL:Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner (Emre Can, 83.) – Szalah (Lallana, 30.), Firmino, Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), ill. Mané (55.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Dirk Kuyt: Arne Slot sem hitte, hogy ilyen gyorsan bajnok lehet

Angol labdarúgás
2025.03.23. 09:55

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik