BL: Kiemelkedő találkozás lesz az európai labdarúgásban – Heynckes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 14:50
null
Vajon most sikerül továbbjutnia a Bayern Münchennek? (Fotó: AFP)
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, a Bayern München útja a Real Madridon keresztül vezethet a kijevi döntőbe. A két gigász az előző szezonban is találkozott egymással, akkor a spanyol fővárosban a királyiak a hosszabbításban jutottak tovább a legjobb négy közé. A bajorok most revánsot vennének.

„Legutóbb nem jött össze a Real ellen, most valamit jobban kell csinálnunk, hiszen természetesen döntőbe szeretnénk kerülni” – mondta Hasan Salihamidzic sportigazgató.

„Két érdekfeszítő mérkőzés lesz. A Real Madrid megnyerte az utóbb két Bajnokok Ligáját, a spanyol csapat a párharc favoritja” – így Karl-Heinz Rummenigge, a klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

„Kiemelkedő találkozás lesz ez az európai labdarúgásban. A címvédővel kell csatáznunk, egy abszolút topcsapattal, tele remek futballistákkal” – foglalta össze röviden érzéseit Jupp Heynckes vezetőedző.

„Nehéz dolgunk lesz, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy döntőbe jussunk”Franck Ribéry.

„Két kiélezett mérkőzés lesz, az biztos. Emlékszem, amikor 2012-ben döntőbe jutottunk, Heynckesszel kiejtettük a Realt. Ez jó ómen” – véli a csapatkapitány, Thomas Müller.

„Igazi futballünnep a szurkolóknak. Nem lesz könnyű a címvédő ellen, de meg tudjuk csinálni, hogy Kijev felé vesszük az irányt” – fogalmazott Arjen Robben.

Uli Hoeness klubelnök szűkszavúan annyit mondott: „aki BL-t akar nyerni, annak a legjobbakat is le kell győznie.”

Jérome Boateng a Twitteren üzent, már alig várja az összecsapást.



A Real Madrid részéről Emilio Butragueno, a királyi gárda nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója nyilatkozott a sorsolás után.

„Jó eredményt kell elérnünk Münchenben, majd visszatérhetünk a Bernabéuba – fogalmazott rendkívül diplomatikusan a spanyolok legendás játékosa. – A Bajnokok Ligája ezen szakaszában már lehetetlen könnyen továbbjutni, meg kell szenvedni a sikerért. Borzasztóan nehéz sorsolásunk volt, találkoztunk a Paris Saint-Germainnel, a Juventusszal, és most a Bayern jön. Már a négy közé sem könnyű bekerülni, mi mégis sorozatban nyolcadik éve tesszük meg. A legnehezebb lépés azonban csak most következik. A Bayern nagyszerű csapat, mindkét meccsen a legjobbunkat kell ellene nyújtanunk.”

Mindeközben az is eldőlt, hogy a Bayern München–Real Madrid találkozót április 25-én rendezik az Allianz Arénában, míg a visszavágót május 1-jén a Santiago Bernabéuban.

Legfrissebb hírek

A 80 éves Jupp Heynckes győzelemre született

Német labdarúgás
2025.05.09. 10:18

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16
Ezek is érdekelhetik