BL: ezt az SMS-t küldte Dzeko Szalahnak a meccsük előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 13:55
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Liverpool az AS Romával csap össze a fináléba kerülésért, azaz Mohamed Szalah korábbi együttese ellen lép majd pályára. Egykori csapattársa ennek kapcsán üzent is a bomba formában lévő egyiptomi támadónak.

Szalah sorra dönti meg a rekordokat, a Liverpool ásza már 31 gólnál jár 33 bajnokin a Premier League-ben, azaz beállította Alan Shearer, Cristiano Ronaldo és Luis Suárez rekordját. azaz beállította Alan Shearer, Cristiano Ronaldo és Luis Suárez rekordját.

Ez pedig némi aggodalommal töltik el Edin Dzekót, aki SMS-ben jelezte korábbi csapattársának, elég Angliában remekelnie.

Dzeko örül Szalah sikereinek, de hiányzik neki korábbi csapattársa (Fotó: AFP)
Dzeko örül Szalah sikereinek, de hiányzik neki korábbi csapattársa (Fotó: AFP)

„Azt írtam neki, remélem, megdönti a Premier League-rekordot, de az elődöntőben nem bánnám, ha rápihenne az angol bajnoki meccsekre” – mondta nevetve Dzeko a BBC-nek.

„Borzasztóan sajnálom, hogy Szalah távozott, de egyértelmű, hogy mennie kellett. És látszik, jól döntött, elvégre a Premier League-ben szárnyal, ahol nem épp a legkönnyebb kiemelkedni a mezőnyből. Örülök a sikereinek, de nagyon hiányzik Rómából…” – tette hozzá a bosnyák csatár.

BAJNOKOK LIGÁJA, AZ ELŐDÖNTŐ MENETRENDJE
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Április 24.
Liverpool (angol)–Roma (olasz)
Április 25.
Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol)

VISSZAVÁGÓK
Május 1.

Real Madrid–Bayern München
Május 2.
Roma–Liverpool

Legfrissebb hírek

Kilenc év után véget érhet a Gasperini-éra Bergamóban – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.27. 21:27

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 10:00

Aranycipő: Mbappé már Gyökeres sarkában, de Szalah is esélyes a végső győzelemre

Minden más foci
2025.05.19. 11:07

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27
Ezek is érdekelhetik