UEFA: öt Real Madrid-játékos került be – itt az év csapata!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 12:14
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta 2017 álomcsapatát, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állított össze. A tizenegy játékos közül öten a Real Madridban futballoznak.

Az UEFA novemberben indított szavazásán a szövetség tájékoztatása szerint mintegy 800 ezer szurkoló voksolt, ami rekordot jelent. A legtöbb szavazatot Sergio Ramos, a Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid csapatkapitánya kapta. A spanyol védő mellett négy játékos került be az álomcsapatba a királyi gárdából (Marcelo, Toni Kroos, Luka Modric és Cristiano Ronaldo).

Kevin De Bruyne és Eden Hazard egyaránt először került be az európai szövetség álomcsapatába. Sőt, ők az első belga labdarúgók, akik kiérdemelték a megtiszteltetést. Ráadásul De Bruyne egyben az első Manchester City-játékos az UEFA Év Csapata-szavazás történetében.

A 2016-os álomcsapatból Buffon, Ramos, Modric, Kroos, Messi és C. Ronaldo került ismét be.

A jelöltek 50 fős listájára olyan játékosok kerülhettek fel, akik 2017-ben klubjukban vagy hazájuk válogatottjában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

AZ UEFA 2017-ES ÁLOMCSAPATA (798 149 szavazat alapján):
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus, 333 604 szavazat – Dani Alves (brazil, Juventus/PSG, 340 819 szavazat), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid, 588 315 szavazat), Giorgio Chiellini (olasz, Juventus, 295 842 szavazat), Marcelo (brazil, Real Madrid, 558 495 szavazat) – Kevin De Bruyne (belga, Manchester City, 416 679 szavazat), Toni Kroos (német, Real Madrid (345 494 szavazat), Luka Modric (horvát, Real Madrid, 387 487 szavazat), Eden Hazard (belga, Chelsea, 303 376 szavazat) – Lionel Messi (argentin, FC Barcelona, 477 036 szavazat), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid, 444 430 szavazat)

UEFA Champions League on Twitter

#TeamOfTheYear Introducing your 2017 all-star XI after a record 8.8m votes! https://t.co/MTpF7U37Yz



 

Legfrissebb hírek

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
16 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00
Ezek is érdekelhetik