BL: 54-szer rezgett a háló – megdőlt a nyitó forduló gólrekordja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 10:07
null
Gulácsi Péter és kapuskollégái összesen 54 gólt kaptak a BL első fordulójában (Fotó: AFP)
Véget ért a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulója. A tizenhat mérkőzésen összesen 54 találat született, amivel megdőlt a nyitó fordulója gólrekordja.

 

A keddi nyolc mérkőzésen 28 gól esett, közülük ötöt a Paris Saint-Germain, hatot pedig a Chelsea szerzett. Szerdán a szlovén Damjan Bohar (Maribor) egy pontot érő, Szpartak Moszkva elleni góljával 53-nál járt a „gólszámláló”, nem sokkal később pedig megdőlt a 2013–2014-es szezonban felállított csúcs, amikor Ryan Babel megszerezte a Besiktas harmadik gólját Portóban a 86. percben – derült ki az UEFA cikkéből.

A 2013–2014-es BL-idény első fordulójában esett 53 gólból hatot a Real Madrid, négyet-négyet pedig a Manchester United, PSG, Barcelona hármas tagjai szereztek.

Az 54 gól csak a 2003–2004-es szezontól (a BL mostani lebonyolítási rendszerének bevezetése óta) számít rekordnak. A 2000–2001-es évadban 63 gólt hozott az első forduló, ám akkor még két csoportkört rendeztek.

A BAJNOKOK LIGÁJA NYITÓ FORDULÓJÁBAN ESETT GÓLOK SZÁMA (A 2003–2004-ES SZEZONTÓL)
2003–2004: 40
2004–2005: 31
2005–2006: 37
2006–2007: 42
2007–2008: 36
2008–2009: 36
2009–2010: 37
2010–2011: 44
2011–2012: 32
2012–2013: 43
2013–2014: 53
2014–2015: 43
2015–2016: 48
2016–2017: 50
2017–2018: 54

Legfrissebb hírek

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45
Ezek is érdekelhetik