BL: beer-sevai sétával hangoltak a kispestiek

CSERHÁTI ANDRÁS (BEER-SEVA)CSERHÁTI ANDRÁS (BEER-SEVA)
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 11:57
null
A játékosok arcán nem lehetett felfedezni, hogy az átlagosnál jobban izgulnának (Fotó: Sarkadi Bálint)
Nagy falat vár a Budapest Honvédra szerda este, hiszen a rendkívül erős Hapoel Beer-Seva ellen lép pályára a Turner Stadionban. A Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzése magyar idő szerint 19 órakor kezdődik, előtte még lazítottak a futballisták.

 

Gyülekeztek a játékosok szerda délelőtt a hotel halljában, hogy rövid sétát tegyenek meg Beer-Sevában.

A labdarúgók arcán nem lehetett felfedezni, hogy az átlagosnál jobban izgulnának, kedélyesen beszélgettek – már ha egyáltalán hallották egymás szavát…

Olykor ugyanis azt hiszi az ember, hogy rákönyököltek a sofőrök a dudára, nem telik el úgy öt másodperc, hogy ne lehessen hallani egy-egy dudaszót. Arról nem beszélve, hogy némelyikük azt hiszi, hogy Formula–1-es pilóta veszett el benne, pedig nem…

A száguldozás minden bizonnyal marad a városban, szerencsére a forróság azonban nem – estére csillapodik a fülledt meleg, a kedd esti edzésen is már kellemesen hűvös szellő lengedezett, s ez várható a mérkőzés időpontjában is.

Az időjáráson tehát semmi sem múlhat – a kispesti futballistákon annál inkább…

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS (JÚLIUS 12.)
19.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n)
VISSZAVÁGÓ (JÚLIUS 19.)
21.15: Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli)


A BP. HONVÉD BL-KERETE

Kapusok: 18 Horváth András, 99 Gróf Dávid
Védők: 2 Bobál Dávid, 8 George Patrick Ikenne King*, 15 Deák István, 25 Ivan Lovric, 36 Baráth Botond, 86 Laczkó Zsolt, 89 Villám Balázs
Középpályások: 6 Gazdag Dániel, 16 Pölöskei Zsolt, 20 Csábi Mihály, 23 Banó-Szabó Bence, 24 Djordje Kamber, 57 Holender Filip, 77 Nagy Gergő
Csatárok: 5 Bobál Gergely, 7 Davide Lanzafame, 9 Eppel Márton, 11 Dark Kadima Kabangu, 17 Danilo, 19 Koszta Márk, 98 Tömösvári Bálint
Vezetőedző: Erik van der Meer

*az UEFA honlapján szereplő keretben nincs bent, de a klub tájékoztatása szerint nevezték.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53
Ezek is érdekelhetik