BL: A csapatjáték dönthet a Beer-Seva ellen – Van der Meer

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.07. 15:18
null
A Honvédnál a csapategységben bíznak (Fotó: Földi Imre)
Erik van der Meer, a Budapest Honvéd vezetőedzője szerint nem az egyéni képességek, hanem a csapatjáték döntheti el a továbbjutást az izraeli Hapoel Beer-Seva elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.

 

Bár a Hapoel játékosai minőségben jobbak, a mérkőzést csapat nyeri meg, és a mi csapatszellemünk nagyon jó” – hangoztatta a júniusban érkezett holland szakember pénteken sajtótájékoztatón. Hozzátette: együttese annyiban lesz más, mint az előző edző, Marco Rossi idején, hogy nem akar csak az ellentámadásokra alapozni, szeretné, ha játékosai többet birtokolnák a labdát. Úgy érzi, már csak azért is fontos a jó fizikai állapot, hogy az egész csapat együtt tudjon támadni és védekezni.

George F. Hemingway, a kispesti klub tulajdonosa szerint a legutóbbi két izraeli bajnokságot megnyerő Beer-Seva magasabban jegyzett csapat, mint a Budapest Honvéd, ezért az esélytelenek nyugalmával készülhetnek a második fordulós párharcra.

Véleménye szerint Pölöskei Zsolt és Danilo érkezésével erősödött a Honvéd, amely nem lehajtott fejjel megy fel a pályára a szerda esti – magyar idő szerint 19 órakor kezdődő – izraeli első mérkőzésen.

Nagy dicsőség lenne, ha továbbjutnánk, sőt ha sikerül, a következő körben lehet, hogy könnyebb ellenfelet kapnánk” – vélekedett Hemigway, aki közölte, már nem terveznek újabb játékosokat vásárolni, de elképzelhető, hogy augusztus végéig néhányat eladnak a jelenlegi keretből.

A nyáron érkezettek közül Danilo azt mondta, úgy érzi, öt év után a legjobb időpontban tért vissza a Honvédhoz. A brazil támadó tudja, hogy Eppel Márton és Davide Lanzafame személyében két jó csatár van a keretben, ezzel együtt szeretne bekerülni a csapatba.

A másik új szerzemény, Pölöskei Zsolt úgy látja, karrierje szempontjából a legjobb döntést hozta, amikor a Honvédhoz igazolt. Elismerte, hogy erőnlétileg van egy kis lemaradása, ezért most arra törekszik, hogy ezt ledolgozza.

Nagyon nehéz lesz a kinti mérkőzés, bízom benne, hogy helyt tudunk állni” – jelentette ki a Videotontól érkezett középpályás.

Djordje Kamber, a boszniai szerb középpályás szerint a Honvéd számára az elmúlt év csoda volt, s most a második csodára készülnek.

A videoelemzések alapján a Beer-Seva erős ellenfél, amelynek van egy remek védekező középpályása és két nagyon jó, veszélyes csatára. Ha két lábbal a földön maradunk, jó eredményt érhetünk el Izraelben” – fogalmazott a játékos.

Hemingway emlékeztetett arra, hogy a július 19-én 21.15-kor a Bozsik Stadionban sorra kerülő visszavágót az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának 2013-as döntése értelmében gyakorlatilag zárt kapuk mögött kell lejátszania a Budapest Honvédnak. A részleteket illetően kifejtette, az UEFA június 27-én úgy határozott, hogy kétszáz Beer-Seva-szurkoló mégis bemehet a stadionba, amit ő személy szerint rossz döntésnek tart, de a belépőket már el is küldték az izraeli csapatnak. Hozzátette: a hazaiak részéről összesen 75-en lehetnek ott a lelátón, közülük 40-en közvetlenül a csapathoz tartozó személyek.

A klubtulajdonos egyúttal cáfolta azt az izraeli sajtóértesülést, amely szerint a Honvéd szurkolóinak rasszista magatartása miatt kapta volna a súlyos büntetést. A drukkerek két mérkőzésre vonatkozó kitiltását azért szabták ki – amint arra emlékeztetett –, mert egy osztrák csapat huligán szurkolói megtámadták a kispestiek biztonsági szolgálatát, amely az UEFA megítélése alapján „túlzott vehemenciával” válaszolt a felhívásra, majd a Vojvodina elleni 2013-as újvidéki Európa Liga-mérkőzés alatt a Honvéd drukkerei „az ellenfél szurkolóinak nemi hovatartozására tettek utalást”.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS (JÚLIUS 12.)
19.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Bp. Honvéd
VISSZAVÁGÓ (JÚLIUS 19.)
21.15: Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55
Ezek is érdekelhetik