BL: Bale lemondott róla, hogy kezdő lesz a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 21:22
Gareth Bale, a Real Madrid walesi labdarúgója már lemondott arról, hogy kezdőként lépjen pályára a Bajnokok Ligája szombati döntőjében.


„Nem vagyok százszázalékos állapotban" – mondta négy nappal a Juventus elleni, cardiffi finálé előtt Bale, hozzátéve, hogy bokaműtétjét követően még nem épült fel teljesen. Közölte, az edzéseken sokáig nagy fájdalmai voltak, a játékot pedig csak fájdalomcsillapítóval tudta vállalni.
„Nem vagyok százszázalékos állapotban" – mondta négy nappal a Juventus elleni, cardiffi finálé előtt Bale, hozzátéve, hogy bokaműtétjét követően még nem épült fel teljesen. Közölte, az edzéseken sokáig nagy fájdalmai voltak, a játékot pedig csak fájdalomcsillapítóval tudta vállalni.

A 27 éves Bale novemberi sérülése után közel három hónapot hagyott ki, áprilisban pedig kétszer is megsérült a vádlija. Legutóbb a Barcelona elleni, április 23-i rangadón szerepelt, de a 39. percben le kellett cserélni.

„Ha szombaton mégis bekerülnék a kezdőbe, persze élnék a lehetőséggel, de rendkívül nehéz lenne kilencven percet a pályán töltenem" – mondta a támadó.

Bale sérülését követően mindössze tíz tétmeccsen lépett pályára klubjában – kétszer a BL-ben, nyolcszor a bajnokságban –, 90 percet pedig csak két alkalommal játszott végig.

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48
Ezek is érdekelhetik