Dortmund: egyelőre korai terrortámadásról beszélni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.11. 21:44
null
Aubameyang és Ousmane Dembélé (Fotó: Bild)
Kedd este bombatámadás érte a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának buszát. Az együttes Monaco elleni BL-meccsét szerdára halasztották, a rendőrség pedig jelenleg is óriási erőkkel folytat nyomozást.

A Bild Davis Lewin terrorizmus-szakértőt szólaltatta meg, aki elmondta, nagyon korai lenne terrortámadásról beszélni. Hozzátette, hogy a BVB Németország második legnépszerűbb csapata, világszerte ismert játékosokkal, így akár célpont is lehetne. Elmondta, hogy az ilyesfajta bombatámadás azonban nem kifejezetten terrorszervezetek által használatos. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy például az Iszlám Állam is otthoni bombák készítésére motiválja a követőit.

A német hírügynökség szerint nincs terrortámadásra utaló jel.

A rendőrség drónokkal lepte el a környéket, a Bild egyik újságírójának beszámolója szerint pedig jelenleg le is zárták egy 500 méter kerületű övezetet, mert a jelek szerint találtak valamit.

Mindeközben a dortmundi szurkolók úgy szeretnének kedveskedni a Monaco-drukkereknek, hogy szállást adnak nekik. Arra buzdítják egymást, hogy aki be tud fogadni az éjszakára néhány francia szimpatizánst, az használja a Twitteren a bedforawayfans (ágyavendégszurkolóknak) hashtaget.

„Az egész csapatot sokkolta az eset. Sohasem fogjuk tudni elfelejteni azokat a pillanatokat. Remélem, hogy a csapat készen tud majd állni arra, hogy mérkőzést játsszon holnap” – nyilatkozta Hans-Joachim Watzke, a Dortmund ügyvezető igazgatója.

„Ahogy az autók mellett haladtunk, a kerítésen felrobbantak a bombák. Bartra kezét megvágta az összetört üveg, kórházban van” – mondta Lukasz Piszczek.

Biztonsági okokból a Bayern München csapatbusza egy rendőrség által őrzött parkolóban tölti az éjszakát. A bajorok szerda 20.45-től a Real Madriddal játszanak az Allianz Arénában.

A Signal Iduna Parkban tervezett szerdai stadiontúrák elmaradnak.

A Monaco játékosai az elmaradt mérkőzés helyett kedd este könnyed edzésen vettek részt a dortmundi stadionban.

 

BL: robbanás a Dortmund buszánál, Bartrát kórházba kellett szállíta

Szerda 18.45 órára halasztották a Dortmund-Monaco BL-negyeddöntőt, mivel a német csapatot szállító busz közelében három robbanószerkezet felrobbant kedden. Marc Bartra könnyebb sérülést szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani. „Bombarobbanás volt a csapatbusznál a csapat szállodájánál. A játékosok biztonságban vannak, nincs veszély a stadionban. További információk hamarosan" - írta Twitterén a Dortmund.



Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.08. 15:18

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
2025.05.06. 21:00

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20
Ezek is érdekelhetik