BL: „A kérdés, hogy ki tart tőlünk” – a Monaco edzője duzzad az önbizalomtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.20. 10:13
Az AS Monaco az idegenbeli 3–2-es győzelem után hazai pályán 3–1-re nyert a Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így 2004 után ismét bejutott az elődöntőbe a legrangosabb európai kupasorozatban. Leonardo Jardim együttese 141 lőtt gólnál tart a szezonban, így a portugál edzőnek minden oka megvan arra, hogy magabiztos legyen a pénteki sorsolás előtt.

„Most nem az a kérdés, mi kitől tartunk, hanem hogy a többiek közül ki tart tőlünk. Soha nem próbáljuk meg védeni az eredményt, mindig gólra törünk, ez van belénk kódolva. Minden játékosom kiválóan teljesített, igazi csapatmunka volt a győzelmünk” – nyilatkozta Jardim a Dortmund elleni visszavágó után.„Most nem az a kérdés, mi kitől tartunk, hanem hogy a többiek közül ki tart tőlünk. Soha nem próbáljuk meg védeni az eredményt, mindig gólra törünk, ez van belénk kódolva. Minden játékosom kiválóan teljesített, igazi csapatmunka volt a győzelmünk” – nyilatkozta Jardim a Dortmund elleni visszavágó után.

A Monaco szerdai sikerével a BL történetének első csapata lett, amelyik úgy jutott el a legjobb négyig, hogy két selejtezőkört is játszania kellett: a francia listavezető még tavaly július 27-én, a Fenerbahce ellen kezdte meg menetelését.

A Bajnokok Ligája elődöntőjének sorsolását péntek délben rendezik az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
AS MONACO (francia)–BORUSSIA DORTMUND (német) 3–1 (2–0)
Monaco, II. Lajos Stadion, 17 135 néző. Vezette: Skomina (szlovén)
AS MONACO: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, B. Mendy – Bernardo Silva (Raggi, 90.), Joao Moutinho, T. Bakayoko, Lemar – Mbappé (Germain, 81.), Falcao (Dirar, 67.). Vezetőedző: Leonardo Jardim
DORTMUND:
Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Raphaël Guerreiro (Pulisic, 72.) – Weigl – Durm (O. Dembélé, 27.), Kagava, Sahin (Schmelzer, a szünetben), Reus – Aubameyang. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Mbappé (3.), Falcao (17.), Germain (81.), ill. Reus (48.)
Továbbjutott: az AS Monaco, 6–3-as összesítéssel, kettős győzelemmel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
21 órája

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:28

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

Nego csapata pontot rabolt a Monacótól, így kiesett a Montpellier

Francia labdarúgás
2025.04.26. 22:57

Simán nyert a Bayern München Thomas Müller 500. bajnokiján, de még nem bajnok

Német labdarúgás
2025.04.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik