Mémek: a hölgy miatt fejelt Nasri, a Real-elnök már telefonál

Vágólapra másolva!
2017.03.15. 10:03
Mint arról beszámoltunk, a Leicester City hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Sevillát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, és ezzel kiharcolta a legjobb nyolc közé kerülést. Az internet népe pedig nem hagyta szó nélkül az angol címvédő újabb csodamenetelését!

A találkozó legfurcsább jelenete egyértelműen Samir Nasri és Jamie Vardy balhéja volt, amikor a francia ráijesztett egy fejeléssel az angol csatárra, aki eljátszotta a nagy halált, így kihúzva a bíró zsebéből a második sárgát a Sevillában kölcsönben szereplő középpályásnak.


Persze rögtön jöttek a megoldások, miért akart ilyen gyorsan lelépni a meccsről Nasri: például miatta. (A hölgyről és a balhéról itt írtunk korábban.)

A kék köpenyes hölgy: Gyere át!
Nasri: Nem tudok, BL-meccsem van!
A kék köpenyes hölgy: De üres a ház.
Nasri: Ne is mondj többet…

Ennél talán csak a Leicester City szurkolóinak kiosztott fehér zászlók generáltak több megjegyzést, ugyanis az angolok szerint ezek úgy néztek ki, mintha a Ku-Klux-Klan tagjait csempészték volna be a stadionba…





2014: bajnokok lesznek a másodosztályban. 2016: bajnokok lesznek a Premier League-ben. 2017: bejutnak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.


Ki mondta, hogy nem szabad elhinni a meséket?

És persze a hab a tortán: mikor a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez megtudta, hogy a Leicester City továbbment…

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
5 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
10 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
23 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59
Ezek is érdekelhetik