BL: Ez a megfelelő idő, hogy újra összecsapjunk velük – Nedved

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.17. 17:26
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének slágermeccse – természetesen a Real Madrid–Bayern München párharc mellett – a Barcelona és a Juventus összecsapása lesz, amelyen az olaszok visszavághatnak a 2015-ben elveszített BL-finálé miatt. A sorsolást követően a Juventus legendája, Pavel Nedved és a Barcelona középpályása, Andrés Iniesta beszélt az esélyekről.

„Izgalmas párharc lesz. Tudjuk, hogy a Barcelona milyen erős, ezért bátornak kell lennünk. Sok idő telt el mióta legutóbb, a 2015-ös BL-döntőben találkoztunk. Úgy gondolom, hogy ez a megfelelő időpont, hogy újra összecsapjunk velük” – értékelt Pavel Nedved, a Juventus alelnöke.Pavel Nedved, a Juventus alelnöke.

„Szerintem nem baj, hogy a visszavágót Barcelonában rendezik meg. Nem számít hol játszunk, két nagyon kemény meccs vár ránk. Ha a következő körbe akarunk lépni, akkor valami nem mindennapi teljesítményt kell letennünk az asztalra, erre pedig készen állunk” – zárta mondandóját a korábbi cseh válogatott játékos.

„Szenvedélyes és nehéz, de egyben gyönyörű párharc vár ránk. A Juventus jó formát mutat az elmúlt években, remek edzőjük van, valamint olyan játékosaik, akik a legmagasabb szinten tudnak teljesíteni. Nagyon jó játékra van szükségünk mind a két meccsen, hogy ott legyünk a legjobb négy között” – mondta Andrés Iniesta, a Barcelona középpályása.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
ÁPRILIS 11., KEDD

20.45: Juventus (olasz)–Barcelona (spanyol)
20.45: Borussia Dortmund (német)–Monaco (francia)
ÁPRILIS 12., SZERDA
20.45: Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol)
20.45: Atlético Madrid (spanyol)–Leicester City (angol)

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
ÁPRILIS 18., KEDD

20.45: Leicester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
20.45: Real Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
ÁPRILIS 19., SZERDA
20.45: Monaco (francia)–Borussia Dortmund (német)
20.45: Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)

Az elődöntő párosításait április 21-én, az UEFA svájci központjában sorsolják ki.

 

Legfrissebb hírek

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
2025.06.22. 16:21

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik