BL: „Az Arsenal történetének legrosszabb időszaka ez”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 08:39
Ian Wright, az „ágyúsok” legendája, és Rio Ferdinand, a Manchester United ikonja volt a szakértő a BT Sport televíziós műsorban az Arsenal Bayern Müncheni elleni BL-kudarca során (összesítésben 2–10), a találkozó után pedig mindketten rendkívül borúlátóak voltak az angol csapatot illetően.

„Szomorú nap ez – kezdte Ian Wright, aki 1991 és 1998 között volt az Arsenal játékosa. – Azt kell mondanom, hogy a klub a legrosszabb időszakát éli. Ezek a kudarcok nyilván Arsene Wengeren csattannak majd, ám én úgy látom, a játékosai is rendre cserbenhagyják őt. Úgy érzem, egy korszak véget ért. Óriási formajavulásokra és változásokra lenne szüksége a gárdának, hogy még meg tudja menteni a szezont.”Ian Wright, aki 1991 és 1998 között volt az Arsenal játékosa. – Azt kell mondanom, hogy a klub a legrosszabb időszakát éli. Ezek a kudarcok nyilván Arsene Wengeren csattannak majd, ám én úgy látom, a játékosai is rendre cserbenhagyják őt. Úgy érzem, egy korszak véget ért. Óriási formajavulásokra és változásokra lenne szüksége a gárdának, hogy még meg tudja menteni a szezont.”

Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi sztárja Alexis Sánchezről ejtett néhány szót.

„Kétlem, hogy a következő szezonban is az Arsenal játékosa lesz – jelentette ki Ferdinand. – Azt látom rajta, hogy úgy gondolkozik, »itt én semmit sem fogok nyerni«. Kínos ez a 10–2, az Emirates Stadion szívét egyszerűen kitépték.”

A mérkőzésről bővebben itt olvashatnak!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

ARSENAL (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–5 (1–0)
London,
Arsenal Stadion, 59 911 néző. Vezette: Szidiropulosz (görög)
ARSENAL:
Ospina – Bellerín, Mustafi, Koscielny, Monreal – Ramsey (Coquelin, 72.), Xhaka – Walcott, Oxlade-Chamberlain, A. Sánchez (L. Pérez, 72.) – Giroud (Özil, 72.). Vezetőedző: Arsene Wenger
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Rafinha, Javi Martínez, Hummels, Alaba – Ar. Vidal, Xabi Alonso – Robben (Douglas Costa, 71.), Thiago Alcantara (R. Sanches, 79.), Ribéry (Kimmich, 79.) – Lewandowski. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Walcott (20.), ill. Lewandowski (55. – 11-esből), Robben (68.), Douglas Costa (78.), Ar. Vidal (80., 85.)
Kiállítva:
Koscielny (53.)
Továbbjutott: a Bayern München, kettős győzelemmel, 10–2-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, ITT!

 

Legfrissebb hírek

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
12 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
18 órája

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
19 órája

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik