Barcelona: „Ki tudjuk ütni a PSG-t a Bajnokok Ligájából”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 14:30
Lucas Digne, a La Ligában szereplő Barcelona francia balhátvédje szerint együttese képes kiejteni korábbi klubját, a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligájából.

Mint ismert, a párizsi gárda két hete otthon 4–0-ra kiütötte a katalánokat, akik így rendkívül nehéz helyzetből várják a visszavágót. Nehéz, de nem lehetetlen helyzetből – véli a PSG korábbi játékosa.

„Még mindig van esélyünk rá, bármi megtörténhet – mondta az Atlético Madrid elleni 2–1-es sikert követően Digne. – Mindent beleadunk kilencven percen keresztül. Négy gólt kaptunk az első meccsen, miért ne szerezhetnénk ennyit a visszavágón?”

„Még csak beszélnünk sem kell erről az öltözőben, teljes az egyetértés köztünk: szebb arcunkat szeretnénk mutatni, és kitűnően játszani”
– folytatta a védő, majd hozzátette, még mindig van miben fejlődnie együttesének.

„Lehet, hogy most nem tartják a Barcelona játéka igazán jónak, de talán megváltozik mindenki véleménye, ha a szezon végén megnyerünk mindent” – zárta mondandóját.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik