Női BL: Jakabfi szenzációs – mesternégyes Svédországban!

Vágólapra másolva!
2016.11.10. 21:49
Jakabfi Zsanett remeklésének köszönhetően a Wolfsburg idegenben 5–1-re legyőzte a svéd Eskilstuna Unitedet a női Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A meccset végigjátszó magyar válogatott támadó négy góllal (!) járult hozzá a német csapat sikeréhez.

A 26 esztendős magyar futballista már az ötödik percben előnyhöz juttatta csapatát, majd a 17. percben megszerezte a második gólját is. Alig több mint fél óra elteltével a hazaiak szépítettek, ám a szünet után Jakabfi tizenkét perc leforgása alatt duplázott, ezzel nemcsak a mérkőzést, de valószínűleg a továbbjutást is eldöntötte. A végeredményt a 76. percben Alexandra Popp állította be.

A visszavágót november 17-én rendezik Németországban.

Jakabfi nem először nyújtott kimagasló teljesítményt a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában: az előző körben, a Chelsea elleni párharc első felvonásán triplázott a Stamford Bridge-en.

Összefoglaló

A Wolfsburg magyar kiválósága már hétszer volt eredményes ebben a szezonban a BL főtábláján, ezzel vezeti a góllövőlistát, megelőzve az öt-öt gólnál járó Eugénie Le Sommer-t (Olympique Lyon) és Vivianne Miedemát (Bayern München).

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Eskilstuna United (svéd)–Wolfsburg (német) 1–5
BIIK Kazjgurt (kazah)–Paris Saint-Germain (francia) 0–3
Slavia Praha (cseh)–Rosengard (svéd) 1–3

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Bayern München (német)–Rosszijanka (orosz) 4–0
Olympique Lyon (francia)–FC Zürich (svájci) 8–0
Barcelona (spanyol)–Twente (holland) 1–0
Manchester City (angol)–Bröndby (dán) 1–0
Brescia (olasz)–Fortuna Hjörring (dán) 0–1
A párharcok visszavágóira november 16-án és 17-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
8 órája

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
9 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
11 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik