BL: Nikolics Nemanja a madridi futballszentélyben – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 21:12
null
Fotó: legia.com
A keddi BL-programban Real Madrid–Legia Warszawa mérkőzést is rendeznek, így aztán a hétfő délután a sajtótájékoztatóké és az edzéseké volt a spanyol fővárosban. A Legia labdarúgói, köztük a magyar válogatott Nikolics Nemanja megismerkedtek a Santiago Bernabéu Stadion játékterével.

 

A Legia két vereséggel kezdte a csoportkört (0–6 a Dortmund, 0–2 a Sporting ellen), a Real Madridnak négy pontja van – és értelemszerűen újabb három besöprésére készül kedd este. A lengyel bajnok nem kíván asszisztálni ehhez.

„Boldog vagyok, hogy megmérkőzhetünk a Real Madriddal, mert ez egyben azt is jelenti, hogy az egész világ láthatja a lengyel bajnokot – érzékeltette a meccs eredményen túli jelentőségét Jacek Magiera, a Legia nemrégiben kinevezett vezetőedzője. – Egyetlen játékos sem szorul különleges motiválásra, a feladat most inkább az, hogy megpróbáljunk az első perctől nyugodtan futballozni. A meccs nulla–nulláról indul, és ha jól tesszük a dolgunkat, miért ne nyerhetnénk? A Real Madrid a favorit, de már többször bebizonyosodott, hogy az esélytelen csapat jó játékkal képes váratlan eredményt elérni. A legjobb formánkat akarjuk hozni, a többit meglátjuk. Játszunk, aztán lesz, ami lesz.”

Fotó: legia.com
Fotó: legia.com

 

Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

 

Fotó: legia.com
Fotó: legia.com

 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ – a keddi program
E-CSOPORT

20.45: CSZKA Moszkva–Monaco
20.45: Leverkusen–Tottenham (Tv: Film Mánia)
F-CSOPORT
20.45: Sporting–Dortmund (Tv: Sport2)
20.45: Real Madrid–Legia Warszawa (Tv: M4 Sport)
G-CSOPORT
20.45: Leicester–Köbenhavn
20.45: FC Bruges–Porto
H-CSOPORT
20.45: Lyon–Juventus (Tv: Sport1)
20.45: Dinamo Zagreb–Sevilla

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik