BL: elutasították Nikolicsék fellebbezését, zárt kapus a Real-meccs

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 19:34
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a Legia Warszawa fellebbezését, így a lengyel csapat zárt kapuk mögött fogadja a címvédő Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az UEFA fegyelmi bizottsága szeptember végén azért büntette meg Nikolics Nemanja klubját, mert a nyitó fordulóban a Borussia Dortmund elleni összecsapáson a hazai szurkolók sértő, rasszista és személyeskedő rigmusokat skandáltak, illetve megdobálták és megtámadták a vendégszektorban tartózkodó német drukkereket. A biztonsági személyzetnek könnygázt kellett bevetnie a randalírozó varsói szimpatizánsok megfékezésére.

A zárt kapus büntetés mellett a varsóiaknak 80 ezer eurót is be kell fizetniük az UEFA kasszájába. Az eddig pont nélkül álló Legia november 2-án fogadja a címvédő Real Madridot, azt követően, hogy jövő kedden a harmadik fordulóban a spanyol fővárosban lép pályára.

A Legiát korábban több alkalommal megbüntették szurkolóinak viselkedése miatt. Az Európa-liga előző kiírásában az Ajax ellen szintén üres stadionban kellett játszania a csapatnak, 2007-ben kizárták az Intertotó Kupából, majd az UEFA egy évre eltiltotta a nemzetközi szerepléstől. Az UEFA fegyelmi bizottsága szeptember végén azért büntette meg Nikolics Nemanja klubját, mert a nyitó fordulóban a Borussia Dortmund elleni összecsapáson a hazai szurkolók sértő, rasszista és személyeskedő rigmusokat skandáltak, illetve megdobálták és megtámadták a vendégszektorban tartózkodó német drukkereket. A biztonsági személyzetnek könnygázt kellett bevetnie a randalírozó varsói szimpatizánsok megfékezésére.

A zárt kapus büntetés mellett a varsóiaknak 80 ezer eurót is be kell fizetniük az UEFA kasszájába. Az eddig pont nélkül álló Legia november 2-án fogadja a címvédő Real Madridot, azt követően, hogy jövő kedden a harmadik fordulóban a spanyol fővárosban lép pályára.

A Legiát korábban több alkalommal megbüntették szurkolóinak viselkedése miatt. Az Európa-liga előző kiírásában az Ajax ellen szintén üres stadionban kellett játszania a csapatnak, 2007-ben kizárták az Intertotó Kupából, majd az UEFA egy évre eltiltotta a nemzetközi szerepléstől.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
10 órája

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57
Ezek is érdekelhetik