BL: Maximálisan koncentráltunk – a Rosztov edzője a 0–5 után

Vágólapra másolva!
2016.09.14. 09:33
null
Thomas Müller sem maradt ki a gólszerzők közül (Fotó: AFP)
Meggyőző, ötgólos hazai sikerrel nyitott a Bayern. A legyőzött ellenfél, az FK Rosztov vezetőedzője, Ivan Daniliants elmondta: ilyen erős riválissal korábban még sohasem találkoztak, övéitől végig maximális koncentrációra volt szükség.

„Köztudott, hogy a mérkőzés előtt megvolt a magunk baja – mondta Ivan Daniliants. – Sok változás történt nálunk, licenc miatt edzőt kellett váltanunk. Erre fel rögtön olyan szinten kellett játszanunk, amit az előző szezonban egyszer sem tapasztalhattunk meg. Soha nem futballoztunk ilyen erős rivális ellen, ma végig maximális koncentráltunk. Nem volt könnyű dolgunk, mert a bajorok nagyon gyorsak voltak. Megpróbáltunk zártak és szervezettek maradni. Balszerencsés volt az első, büntetőből kapott gólunk, a többi aztán már gyorsan jött.”

„Nagyon elégedett vagyok, jól rajtoltunk – nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Bayern mestere. – A csoport első helyén akarunk végezni, a következő feladatunk az Atlético ellen Madridban nehezebb lesz.”

„Végig megmaradt a fókuszunk, és végig megmaradt az éhségünk” – mondta Joshua Kimmich, aki duplázott a találkozón.

A csoport másik favoritja, a BL-döntős Atlético eindhoveni győzelemmel kezdett.

„A csoportkörben mindig fontos a sikeres rajt, nekünk ez most összejött, ráadásul igen fontos idegenbeli meccsen – lelkendezett joggal a mérkőzés egyetlen gólját szerző Saúl Níguez. – A második félidőben nehéz dolgunk volt, de nem kaptunk gólt.”

„Megdolgoztunk ezért a győzelemért, amit ma még ki akarok élvezni, utána viszont már a Bayernre fókuszálunk – nyilatkozta Diego Simeone, a madridiak argentin szakvezetője. – Kemény meccs volt, de erre készültünk. A második félidőben nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy megőrizzük az előnyünket.”

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT
1. FORDULÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–ROSZTOV (orosz) 5–0 (2–0)
München
, 70 000 néző. Vezette: Taylor (angol)
Bayern:Neuer – Rafinha, Javi Martínez, Hummels (Bernat, 51.), Alaba – Vidal – Kimmich, Thiago (Renato Sanches, 71.) – Th. Müller, Lewandowski, Douglas Costa (Ribéry, 64.).Vezetőedző:Carlo Ancelotti
Rosztov:Dzsanajev – Terentjev, Mevlja, César Navas, Granat, Kalacsov – Jerohin, Gatcan, Noboa – Azmun (Prepelita, 64.), Poloz (Doumbia, a szünetben).Vezetőedző:Ivan Daniliants
Gólszerző: Lewandowski (28. – 11-esből), Th. Müller (45+2.), Kimmich (53., 60.), Bernat (90.)

PSV (holland)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–1 (0–1)
Eindhoven,
33 989 néző. Vezette: Atkinson (angol)
PSV: Zoet – Brenet, Isimat-Mirin, Moreno, Willems – Pröpper, Hendrix (Ramselaar, 67.), Schwaab (Pereiro, 80.), Guardado – Narsingh (Bergwijn, 80.), L. de Jong. Vezetőedző: Philip Cocu
Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Godín, Giménez, Filipe Luis – Gaitán (Tiago, 61.), Saúl Niguez (F. Torres, 77.), Gabi, Koke – Gameiro (Carrasco, 65.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Saúl (43.)

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
6 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10
Ezek is érdekelhetik