Női BL: a Fradi kilenc percig főtáblásnak érezhette magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.28. 17:21
A magyar bajnok Ferencváros 4–0-ra legyőzte a 21. perctől emberhátrányban játszó máltai Hibernianst a női Bajnokok Ligája hollandiai selejtezőcsoportjának harmadik fordulójában, de a főtáblára nem jutott fel, mivel a Twente megverte a török Konak Belediyesport.

A Fradi csak abban az esetben juthatott volna fel a BL főtáblájára, ha legyőzi a csoport leggyengébb csapatát, a Hibernianst, míg a Konak egy vagy két góllal felülmúlja a Twentét.

Az FTC nem vesztegette az időt, Ebere Orji góljával már az ötödik percben megszerezte a vezetést (0–1), s mivel egy perccel később a törökök is előnybe kerültek a hollandokkal szemben, a zöld-fehérek virtuálisan a csoport élére ugrottak. De csak rövid ideig maradtak ott, mert a Twente kilenc perc elteltével egyenlített, majd megfordította az állást, és végül magabiztos, 6–2-es győzelmet aratott.

A Fradi a 21. percben emberelőnybe került, amikor Francesca Chircop második sárga lapot érően rácsúszott Telek-Sümegi Évára, akit aztán le is kellett cserélni. A Ferencváros a 31. percben Szladjana Bulatovics találatával megduplázta az előnyét (0–2), majd a félidő végén az első két gólt előkészítő Jelena Csankovics is betalált tizenegyesből (0–3).

A végig fölényben játszó, a kapura lövési összesítést 29–2-re megnyerő Fradi a szünet után már csak egyszer volt eredményes, a 63. percben Fenyvesi Evelin átadását követően Orji szerezte meg a második találatát (0–4).

A magyar bajnok tehát magabiztosan nyert, ezzel a kvartett második helyén végzett, de a főtáblára a csoportelső holland Twente jutott fel.

NŐI BL-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 9. CSOPORT
Hibernians (máltai)–Ferencváros 0–4 (0–3)
Geesteren,
Sportpark De Peuverweide. V: Olofsson (svéd)
FTC: Samu – Csigi (Gruber, 54.), Szeitl, Aleksic – Nagy Á., Fenyvesi E., Rőhberg, Telek-Sümegi (Szabó D., 26.) – Csankovics – Orji, Bulatovics (Bognár E., 75.)
G: Orji (5., 63.), Bulatovics (31.), Csankovics (44. – 11-esből)
K: Chircop (Hibernians, 21.)

A másik mérkőzésen
Twente (holland)–Konak Belediyespor (török) 6–2

A csoport végeredménye: 1. Twente 9 pont, 2. Ferencváros 6, 3. Konak Belediyespor 3, 4. Hibernians 0

1. FORDULÓ
Twente (holland)–Ferencváros 2–1
Konak Belediyespor (török)–Hibernians (máltai) 5–0

2. FORDULÓ
Ferencváros–Konak Belediyespor (török) 2–0
Twente (holland)–Hibernians (máltai) 9–0

Legfrissebb hírek

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2 órája

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
3 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
23 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15
Ezek is érdekelhetik