BL: piros lapok, büntető és Salzburg-siker a Partizani otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 22:11
null
A Salzburg egygólos előnyből várhatja a Partizani elleni visszavágót (Fotó: AFP)
A Ferencvárost kiejtő albán Partizani Tirana hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Salzburgtól a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén.

 

Az osztrákok az 54. percben emberhátrányba kerültek, miután Samassekou megkapta a második sárga lapját is, de Jonathan Soriano büntetőjével így is vezetést szereztek a 70. percben – három perccel később pedig kiegyenlítődött a létszám Kalari kiállítása miatt (0–1).

A Ludogorec fordulatos meccsen ikszelt a Crvena zvezdával: az első félidő végén Jonathan Cafu góljával szerzett vezetést a házigazda, de a második játékrész derekára fordítottak a vendégek. Az utolsó negyedóra kezdetén aztán jött Claudiu Keserü, és 2–2-re módosította az állást.

A Napolihoz tartó Arkadiusz Miliket nem nevezve 1–1-es döntetlent játszott az Ajax otthon a görög PAOK-kal.

Az amszterdami csapat Djalma 27. percben szerzett gólja után hátrányba került, de az 57. percben Kasper Dolberg találatával egyenlített. A 18 éves dán támadó – akit az a John Steen Olsen vitt az Ajaxhoz, aki Zlatan Ibrahimovicot, Viktor Fischert, Christan Eriksent és Michael Laudrupot is – első meccsét játszotta a felnőttcsapatban, rögvest góllal tette ezt emlékezetessé.

Az Anderlecht kétszer is vezetve ikszelt az FK Rosztovval idegenben (2–2), a Dinamo Zagreb és a Sahtar Doneck pedig egyaránt kétgólos sikerrel tett nagy lépést a playoffkör felé.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
BATE Boriszov (fehérorosz)–Dundalk (ír) 1–0
Ludogorec (bolgár)–Crvena zvezda (szerb) 2–2
Partizani (albán)–Salzburg (osztrák) 0–1
Viktoria Plzen (cseh)–Qarabag (azeri) 0–0
Dinamo Zagreb (horvát)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 2–0

NEM BAJNOKI ÁG
Sparta Praha (cseh)–Steaua Bucuresti (román) 1–1
Rosztov (orosz)–Anderlecht (belga) 2–2
Ajax (holland)–PAOK (görög) 1–1
Sahtar Doneck (ukrán)–Young Boys (svájci) 2–0

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58
Ezek is érdekelhetik