BL: Azt mondtam a játékvezetőnek, hogy megbotlottam – Torres

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 14:44
A Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára készülő Atlético Madrid támadója, Fernando Torres elmondta, érzése szerint a kiállítást jelentő második sárga lap túlságosan szigorú döntés volt a játékvezető részéről.

Hiába szerezte meg a vezetést csapatának Fernando Torres, a rövid idő alatt begyűjtött két figyelmeztetés miatt negatív hős lett, mivel az FC Barcelona megfordította a mérkőzést, és 2–1-es előnnyel várhatja a szerdai visszavágót.Hiába szerezte meg a vezetést csapatának Fernando Torres, a rövid idő alatt begyűjtött két figyelmeztetés miatt negatív hős lett, mivel az FC Barcelona megfordította a mérkőzést, és 2–1-es előnnyel várhatja a szerdai visszavágót.

A spanyol támadó jogtalannak érzi a második sárga lapot, elmondása szerint megbotlott, és ezért tarolta le a Barcelona középpályását, Sergio Busquetset.

„Rossz érzéssel tölt el, hogy ki kell hagynom a visszavágót. Karrierem egyik legrosszabb pillanata ez a kiállítás, ugyanakkor bármikor visszanézem, jogtalannak érzem. Tizenegy emberrel nyertünk volna. Elmondtam a játékvezetőnek, hogy megbotlottam” – árulta el saját szemszögéből a történteket Torres.

„Vannak olyan esetek, amikor a labdára mész, mégis elkésel, itt azonban nem ez történt. Nem ért sárga lapot az eset, megcsúsztam, ezért történt az egész.”

A Barcelona és az Atlético Madrid szerda este 20.45 órától csap össze egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.

Legfrissebb hírek

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29

A bekapcsolt locsoló sem rontotta el a Barcelona kedvét, Laporta is táncra perdült – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 08:54
Ezek is érdekelhetik