UEFA: megvan, ki sorsol a FIFA-elnökké előlépő Infantino helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 12:42
Hosszú idő után először nem Gianni Infantino vezényli az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sorsolását. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) új elnökének helyét Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója veszi át – írja a Mundo Deportivo.

Gianni Infantino 2009-ben lett az UEFA főtitkára, azóta rendre ő vezényelte a szövetség égisze alá tartozó kupasorozatok sorsolását. Szakértelme mellett humorára sem volt panasz az UEFA rendezvényein.

Nyonban március 18-án, azaz jövő hét pénteken délben sorsolják ki a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását, s ezúttal Giorgio Marchetti felel az esemény sikeres lebonyolításáért. Korábban Marchetti segítette Infantinót a BL-sorsolások alkalmával, az Európa-liga párosításainak elkészültekor pedig ő húzta ki a csapatok nevét tartalmazó golyókat.

Marchetti segítője Javier Zanetti, az Inter korábbi kiválósága lesz, aki a 2016-os milánói BL-döntő nagykövete. Mint ismert, a finálét május 28-án az Inter (és a Milan) otthonában, a San Siróban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00
Ezek is érdekelhetik