BL: a Juve kiesésének Angliában örülnek a legjobban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 09:18
Bár az Arsenal tegnap kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából, Anglia élklubjai megnyugodhatnak, mert a Juventus búcsúzásával biztossá vált, hogy a 2017–2018-as szezonban is négy angol élvonalbeli együttes indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban – írja a goal.com.

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) koefficiens-táblázatában a legutóbbi öt idény eredményei alapján rangsorolja a nemzeteket, s ennek függvényében dől el, országonként hány csapat szerezhet indulási jogot a nemzetközi kupaporondra. A listát jelenleg toronymagasan Spanyolország vezeti (99.142 pont), Németország a második (78.034), mögötte pedig Anglia 3.845 ponttal megelőzi Olaszországot (70.439). Az angolok egy helyet elveszthettek volna, ha az olasz együttesek az előző idényhez hasonlóan most is jól szerepelnek a BL-ben és/vagy az El-ben.

A Juventus tegnap elképesztően izgalmas csatában kikapott a Bayern Münchentől, így a Serie A-ból már csak a Lazio érdekelt a nemzetközi harctéren. A fővárosi gárda az Európa-ligában a Sparta Prahát fogadja ma este.

A Premier League-ből akkor is négy csapat lesz BL-induló, ha a Lazio idén megnyeri az Európa-ligát. Az angolok közül a BL-ben a Manchester City, az El-ben pedig a Manchester United, a Liverpool és a Tottenham van versenyben – igaz, az MU, Pool párosból egy biztosan nem lesz ott a legjobb nyolc között, hiszen a két klub egymással csap össze a nyolcaddöntőben. koefficiens-táblázatában a legutóbbi öt idény eredményei alapján rangsorolja a nemzeteket, s ennek függvényében dől el, országonként hány csapat szerezhet indulási jogot a nemzetközi kupaporondra. A listát jelenleg toronymagasan Spanyolország vezeti (99.142 pont), Németország a második (78.034), mögötte pedig Anglia 3.845 ponttal megelőzi Olaszországot (70.439). Az angolok egy helyet elveszthettek volna, ha az olasz együttesek az előző idényhez hasonlóan most is jól szerepelnek a BL-ben és/vagy az El-ben.

A Juventus tegnap elképesztően izgalmas csatában kikapott a Bayern Münchentől, így a Serie A-ból már csak a Lazio érdekelt a nemzetközi harctéren. A fővárosi gárda az Európa-ligában a Sparta Prahát fogadja ma este.

A Premier League-ből akkor is négy csapat lesz BL-induló, ha a Lazio idén megnyeri az Európa-ligát. Az angolok közül a BL-ben a Manchester City, az El-ben pedig a Manchester United, a Liverpool és a Tottenham van versenyben – igaz, az MU, Pool párosból egy biztosan nem lesz ott a legjobb nyolc között, hiszen a két klub egymással csap össze a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
3 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
6 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52
Ezek is érdekelhetik