Ifi BL: a skótoknak bónusz lenne a továbbjutás a PAFC ellen

Vágólapra másolva!
2015.11.24. 16:14
A Celtic Puskás Akadémia elleni ifi BL-meccsre készülő U19-es csapatának vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, meglepte a magyar csapat jó teljesítménye az első mérkőzésen.

A Puskás Akadémia Damásdi Alex hajrában szerzett góljával 1–0-ra nyert, így előnyből várhatja a szerda este 20 órakor kezdődő visszavágót.

„Nagyon várjuk a meccset, egy jót szeretnénk játszani. Nagy kihívás lesz a srácoknak, fontos a fejlődésük szempontjából, hogy már most megismerkedjenek az európai közeggel – mondta a Celtic honlapjának Tommy McIntyre vezetőedző. – A Puskás Akadémia jó csapat, nagydarab, erős játékosokból áll. Kicsit idősebbek, mint mi, de így is meglepett, mennyire jól játszottak az első meccsen. Nem játszik tipikus európai focit a csapat, a lapos passzos játék helyett előre ívelget, és a csatárok által visszatett labdából a második vonallal építkezik. Talán Skóciában is így játszik, vigyáznunk kell az erőfölénye miatt.”

A szakember elmondta, a játékosok és az edzők számára is újabb lecke lesz a szerdai az európai fociból, a továbbjutás pedig bónusz lenne legalább még egy hasonló élmény eléréséhez.

Komjáti András várakozását ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
Tegnap, 20:10

Ifi BL: Fenyő Noah betalált, de a Frankfurt elbukott a kilencgólos meccsen

Légiósok
Tegnap, 16:11

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46
Ezek is érdekelhetik