BL: most Rooney kapott éles kritikát egy korábbi játékostól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.26. 18:20
Paul Scholes Anthony Martialt kritizálta, Roy Keane pedig Wayne Rooneyt találta meg. A Manchester United korábbi játékosa mondta el véleményét a Manchester United csapatkapitányáról a 0–0-val záruló PSV elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után.

Tovább folytatódott Rooney gólínsége, miután a PSV Eindhoven ellen sem tudott a kapuba találni. Az angol csatár ebben a szezonban tizenkilenc mérkőzésen mindössze hét gólnál jár, ezekből hármat még a Bajnokok Ligája selejtezőjében lőtt.

„A gólrekordja hihetetlen, de most ő a csapatkapitány, nagyobb a felelőssége és sokkal magasabb szinten kell teljesítenie – mondta Keane az ITV műsorában. – Mentálisan nem tűnik élesnek, fizikailag pedig nem úgy néz ki, mint aki formában van. Magába kell szállnia. Hiányzott belőle az elszántság, éppen olyan bűnös a gyenge eredményért, mint mindenki más, aki pályán volt. Felelősséget kell vállalnia.”

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
19 órája

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik