Női BL: a Fradi legyőzése után a Bayerntől sem kaptak ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 23:10
A Barcelona idegenben 1–1-es döntetlent játszott a kazah BIIK Kazigurt csapatával a női Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

A hazaiak a 82. percben különös góllal egyenlítettek: a norvég Lisa-Marie Woods szögletét követően a Barcelona kapusa, Sandra Panos beesett a labdával a kapuba. (A játékvezető gólt ítélt, bár a felvételekből nem derül ki egyértelműen, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.)

A mérkőzés egyébként több mint száz percig tartott, miután Panos a hosszabbításban letarolta Gulnara Gabeliát, a hazaiak játékosát, akit a mentőautó vitt le a pályáról.

A KAZAH CSAPAT GÓLJA 1.18-TÓL, GABELIA SÉRÜLÉSE 2.20-TÓL


Sipos Lilla és Vágó Fanni együttese, a St. Pölten hazai pályán gólzáporos mérkőzésen kikapott Sipos korábbi csapatától, az AGSM Veronától, amely 25 perc után már két góllal vezetett. Utána azonban nyolc perc leforgása alatt fordított az osztrák alakulat, a gólszerzők közé pedig Sipos és Vágó is feliratkozott, utóbbi játékos tizenegyesből talált be.

Az adok-kapokból végül az olaszok jöttek ki jobban, akik 5–4-es győzelmet arattak. A St. Pöltenben Vágó végigjátszotta a meccset, míg Sipos a 73. percig volt a pályán.

A címvédő 1. FFC Frankfurt két góllal nyert a belga-holland közös bajnokságot megnyerő Standard Liege vendégeként. A német csapatban a bokasérüléséből lábadozó Marozsán Dzsenifer nem lépett pályára.

A selejtezők során a Ferencvárost legyőző Twente nagy meglepetésre 1–1-es döntetlenre végzett a német bajnoki címvédő és listavezető Bayern Münchennel. A találkozót Kulcsár Katalin vezette.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
BIIK Kazigurt (kazah)–Barcelona (spanyol) 1–1
PK-35 Vantaa (finn)–Rosengard (svéd) 0–2
PAOK (görög)–Örebro (svéd) 0–3
Slavia Praha (cseh)–Bröndby (dán) 4–1
Lilleström (norvég)–FC Zürich (svájci) 1–0
FSK St. Pölten-Spratzern (osztrák)–AGSM Verona (olasz) 4–5
Standard Liege (belga)–1. FFC Frankfurt (német) 0–2
Twente (holland)–Bayern München (német) 1–1
Atlético Madrid (spanyol)–Zorkij Krasznogorszk (orosz) 0–2
Brescia (olasz)–Liverpool (angol) 1–0
Stjarnan (izlandi)–Zvezda Perm (orosz) 1–3
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
Medyk Konin (lengyel)–Olympique Lyon (francia)
Olimpia Cluj (román)–Paris Saint-Germain (francia)
Chelsea (angol)–Glasgow City (skót)
FK Minszk (fehérorosz)–Fortuna Hjörring (dán)
Szpartak Szubotica (szerb)–Wolfsburg (német)
A visszavágókat október 14–15-én rendezik.

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2 órája

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19
Ezek is érdekelhetik