BL: Blanc megvédte Ibrát és saját magát a Real-meccs után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.22. 09:46
Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője megvédte döntését, hogy a kezdőcsapatba állította Zlatan Ibrahimovicot a Real Madrid elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (0–0).





A svéd válogatott csatár – aki a szezon elején sérült volt, de legutóbbi négy francia bajnoki meccsén hat gólt szerzett – felejthető teljesítményt nyújtott a spanyolok ellen, számottevő ziccer nélkül zárta a találkozót. Emiatt hangzott el a találkozó utáni sajtótájékoztatón a kérdés, hogy nem lehetne-e Ibrahimovicot egy-egy ilyen fontos mérkőzésen kihagyni a kezdőcsapatból.

„A csapatunk nem fog sokat változni a szezon során, úgyhogy mindenkire szükségünk van, Ibrahimovicra is, pláne az ilyen mérkőzéseken. Nincs más választásom, mint hogy optimista legyek” – mondta Blanc.

A tréner elismerte: kihagyhatta volna a svéd csatárt a kezdőből, sőt pihentethetné akár két hétig is, ezzel szemben úgy döntött, hogy inkább motiválja, bátorítja, és olyan edzésmunkát ír elő neki, amellyel elősegíti, hogy a szerdai rangadón és a szezon további részében a hasonlóan fontos meccseken tudása legjavát nyújthassa.

„Az első félidőben a saját térfelünkön jól teljesítettünk, de a középpályán sok labdát elvesztettünk. A szünet után sokkal jobban játszottunk, és a madridiaknál volt egyre több labdavesztés. Ki voltunk téve az ellentámadások veszélyének, de ez az ára annak, ha győzni akarunk. Márpedig nyerni szerettünk volna, úgyhogy most csalódottak vagyunk” – magyarázta Blanc.

A Real Madrid vezetőedzője, Rafael Benítez dicsérte saját játékosai teljesítményét.
„Agresszív csapatot láthattunk, amelynek minden vágya volt, hogy gólt szerezzen. Jesé Rodríguez, Lucas Vázquez és Cristiano Ronaldo révén veszélyesek voltunk a hazaiak térfelén, nem sok hiányzott a gólhoz, de a játékunk megítélése részemről így is nagyon-nagyon pozitív” – mondta Benítez.

Az A-csoportban az első helyezett Real Madridnak és a második PSG-nek egyaránt hét pontja van.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik