BL: Enrique elárulta, változtat-e a taktikán Messi hiánya miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 18:11
Természetesen tudja azt Luis Enrique, a Barcelona edzője is, hogy a pótolhatatlant nem lehet pótolni, hát próbálkozni sem érdemes vele, de a sérült Lionel Messi hiánya miatt nem akar változtatni csapata taktikáján a Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (sem).

„A Bayer Leverkusen nagyon jól védekezik, és fizikálisan is igen erős, ezért is szerepelt ilyen jól az elmúlt idényben – nyilatkozott a barcelonai összecsapás, az E-csoport egyik rangadója előtt a spanyol mester, Luis Enrique. – A Bayer egy picit más, mint a többi Bundesliga-csapat, ezért nehéz, húzós meccsre számítok, amely tartogathat meglepetéseket. Leo Messi pótolhatatlan. Mégis: ugyanazt kell játszanunk, mint eddig, csak éppen más játékosokkal, és az a tény, hogy legjobbunk nélkül kell tétmérkőzésre kiállnunk, igazi kihívás mindannyiunk számára. Adriano nem edzett hétfőn, Jordi Alba és Claudio Bravo viszont bevethető, majd meglátjuk, hogy kapnak-e lehetőséget a találkozón".

A barcelonaiaktól Thomas Vermaelen és Rafinha sérült Messin kívül, azt egyelőre még nem tudni, Adriano pályára léphet-e.

A „gyógyszergyáriak" számára felér egy Messi kiesésével, hogy védelmük két erőssége, Tin Jedvaj és Ömer Toprak is lesérült, és a nyáron vett karmester, Charles Aránguiz sem bevethető még egy jó ideig. Rajtuk kívül a veterán szélső, Robert Hilbert is egészségügyi problémákkal küzd.

„Minden csapatnak hiányozna egy Messi, de maradt még világklasszis így is bőven a Barcelonában. Az elmúlt idényben azért dolgoztunk annyira keményen, hogy ilyen mérkőzéseket játsszunk, mint a mostani. Egyszerűen csak ki kell mennünk a pályára, és élveznünk az összecsapást. Természetesen végig kell majd koncentrálnunk, és elszántan kell futballoznunk" – vélekedett a mérkőzésről a németek középpályása, Christoph Kramer.

„Mindig örül a szíven, ha látom Messit játszani, ezért amikor meghallottam, hogy lesérült, nagyon szomorú lettem" – nyilatkozott sportszerűen az argentin klasszis hiányáról a Bayer sportigazgatója, a labdarúgóként szintén nem vizesnyolcas Rudi Völler.

A MÉRKŐZÉST KEDDEN 20.45-TŐL RENDEZIK, ÉS TERMÉSZETESEN AZ NSO IS ÉLŐBEN KÖZVETÍTI.

Legfrissebb hírek

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19
Ezek is érdekelhetik