BL: Benítez Bale miatt aggódik; kimondta, mit gondol CR-ről

Vágólapra másolva!
2015.09.16. 08:41
Rafael Benítez, a Real Madrid spanyol vezetőedzője csapata Sahtar Doneck elleni 4–0-s BL-győzelmét követően elmondta, nem súlyos Raphaël Varane és Sergio Ramos sérülése, de Gareth Bale esete bonyolultabb. A spanyol szakember a BL-rekordot döntő Cristiano Ronaldóról is beszélt.

„Bale-nek a vádlija alatti izma sérült meg, még kell várni egy-két napot, hogy pontos diagnózist kapjunk – mondta Benítez. – Varane és Ramos rúgást kapott a lábára, az esetükben is várni kell még, de derűlátó vagyok. Úgy tudom, Garethnek tavaly hasonló problémája volt, várjunk néhány napot! Nem aggódom a sérülések miatt, volt néhány eddig is, de a háromból kettő csak kisebb ütés. A keret jó erőben van.” Benítez. – Varane és Ramos rúgást kapott a lábára, az esetükben is várni kell még, de derűlátó vagyok. Úgy tudom, Garethnek tavaly hasonló problémája volt, várjunk néhány napot! Nem aggódom a sérülések miatt, volt néhány eddig is, de a háromból kettő csak kisebb ütés. A keret jó erőben van.”

Benítez a győzelem után a mesterhármast jegyző, 80 góljával új BL-rekordot felállító Cristiano Ronaldo teljesítménye mellett sem ment el.

„Tisztában vagyok Cristiano tudásával és értékével, ő a világ legjobb játékosa. Bármikor megkérdezik tőlem, ezt fogom állítani, elismétlem, akárhányszor csak akarják” – mondta Benítez, aki a meccs előtt nem volt ennyire határozott a kérdésben, azt mondta, sok jó játékossal dolgozott együtt, senkit sem akar kiemelni.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Elszórakozta a büntetőt Sergio Ramos, nagy zakót kapott a csapata

Minden más foci
2025.09.25. 10:38

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik