Videoton: Égető probléma van elöl – Juhász Roland

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.06. 08:30
null
Luijckx (balra) kiállítása után még nehezebb helyzetbe került a Videoton (Fotó: pressball.by/Alekszandr Sicsko)
Juhász Roland, a Videoton FC sérülés miatt kényszerpihenőjét töltő középhátvédje letörten értékelte a Nemzeti Sportnak a fehérváriak kiesését hozó, BATE elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt.

A 2–1-es összesítéssel kieső, a kapura veszélyt szinte nem is jelentő Videoton az Európa-liga rájátszáskörében folytatja – sorsolás pénteken 13 órakor.

„Nem vagyok túl boldog, gondolhatja – mondta a válogatott labdarúgó. – Hittem a csapatban, de sajnos a végén már csak abban bíztam, hogy a sok kihagyott BATE-helyzet megbosszulja magát... Egyetértettem Hajdú B. István értékelésével: okosan játszott az ellenfél, főleg a kiállítás után, emberhátrányban már végképp nehéz helyzetbe kerültünk.”

„Ha őszinték vagyunk, egy évvel ezelőtt sok gólt szereztünk, és most sem kapunk sokat, ám elöl nagyon keveset szerzünk, ez tűnik a legégetőbb problémának, mindenki várja Feczesin Róbert felépülését és Rudolf Gergely bemutatkozását. A támadójátékban kellene sürgősen előrelépnünk, és bátrabb szellemű futballal sikeresek lehetünk az Európa-liga selejtezőjében.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, HARMADIK FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG

BATE Boriszov (fehérorosz)–VIDEOTON 1–0 (0–0)
Boriszov, Boriszov Aréna, 13 000 néző. V: K. Hansen (dán)
BATE: Csernyik – Zsavnyercsik, Dubra, Milunovics, Mladenovics – Alekszijevics (Jablonszkij, 65.), Nikolics – Gordejcsuk, Karnickij (Baga, 75.), M. Vologyko – Rogyionov (Szignyevics, 89.). Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics
VIDEOTON: Danilovics – Szolnoki, Lang, P. Vinícius, Maréval (Fejes, 50.) – Luijckx, Trebotic – Gyurcsó (Pátkai, 61.), Kovács I. (Soumah, 74.), Oliveira – Ivanovszki. Vezetőedző: Bernard Casoni
Gólszerző: Nikolics (82.)
Kiállítva:
Luijckx (59.)
Továbbjutott:
a BATE Boriszov, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2 órája

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
20 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
21 órája

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
21 órája

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
22 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:52

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01
Ezek is érdekelhetik