Videoton: Juhászt nem kell műteni, de heteket hagy ki

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 12:20
null
Juhász Roland több hétig nem léphet pályára (Fotó: Veres Viktor)
A súlyosabb sérülést elkerülte, de így is többhetes kihagyás vár Juhász Rolandra, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton magyar válogatott védőjére, aki a BATE Boriszov elleni hazai Európa-liga-selejtező (1–1) első félidejében szenvedett térdsérülést – adta hírül a székesfehérvári klub hivatalos honlapja.

 

„A BATE Boriszov elleni hazai BL-mérkőzés első félidejében sérült meg Juhász Roland. Túlfeszülés miatti ízületi húzódást szenvedett. Az MR-vizsgálata negatív lett. Az elvégzett vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy nincs szükség műtéti beavatkozásra, a térdízületi szalagok épek. Jövő héten elkezdheti a rehabilitációt. Előre nagyon nehéz megjósolni, hogy Roli pontosan mikor térhet vissza, de jelenleg úgy néz ki, körülbelül egy hónap múlva léphet ismét pályára” – mondta dr. Kovács Tibor csapatorvos a vidi.hu-nak.

Ha a szakember jóslata beigazolódik, Juhász augusztus végén, szeptember elején lesz ismét bevethető állapotban, így a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőn elméletileg játszhat. A magyar válogatottra szeptemberben és októberben is két-két Európa-bajnoki selejtező vár, a védelemben a Dárdai Pál-éra után is Juhász lenne az egyik biztos pont.

„Nagyon nehéz napon vagyok túl. Szerda reggel héttől csütörtök délelőtt kilenc óráigsok vizsgálaton estem át, ez idő alatt nagyon sok volt a bizonytalanság. Végül, délelőtt, tudatták a jó hírt, mely szerint a súlyosabb sérülést megúsztam. A keddi mérkőzés óta rengeteg üzenetet, telefonhívást kaptam, annyit, amennyit eddigi pályafutásom során egyetlen sérülésem alkalmával sem. Ezek az üzenetek, jókívánságok nagyon sok erőt adtak nekem, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában biztatott engem. Hétfőn kezdődik a rehabilitációm, én pedig azon leszek, hogy minél hamarabb visszatérhessek a Vidibe, és a pályán segíthessek a csapatnak, és emelletttermészetesen a válogatott szeptemberi mérkőzésén is szeretnék már játszani. Rajtam nem múlik semmi sem, nagyon bízom benne, hogy minden jól alakul a következő néhány hétben” – bizakodott Juhász Roland.

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas nem bírt a BVSC-vel, gólzáporos döntetlen Szentlőrincen – ez történt eddig a 11. fordulóban!

Labdarúgó NB II
1 órája

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
22 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31
Ezek is érdekelhetik