BL: walesi ellenfele lesz a Videotonnak a második körben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 21:53
A walesi The New Saints lesz a Videoton ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, miután az első fordulóban kettős győzelemmel kiütötte a feröeri B36 Tórshavnt.

A Feröeren 2–1-es győzelmet arató TNS hazai pályán nem adott esélyt riválisának. A mérkőzést a helyszínen megtekintő Bernard Casoni azt is láthatta, kire kell kiemelt figyelmet fordítani a második körös párharcban, Michael Wilde ugyanis mesterhármast jegyzett. A 31 éves csatár már az első mérkőzésen is betalált.

A The New Saints–Videoton párharc első mérkőzése július 14-én magyar idő szerint 20 órakor kezdődik Oswestryben, a Park Hall Stadionban – írta a vidi.hu.

Juhász Roland 2010-ben az Anderlecht játékosaként találkozott a TNS-sel, az akkori BL-selejtezőben 6–1-es összesítéssel jutott tovább a magyar védő csapata.

Az 1959-ben alapított együttes a The New Saints of Oswestry Town & Llansantffraid Football Club névre hallgat, de szerencsére megelégedtek a The New Saintscel is, sőt rövidítésként a TNS már teljesen emészthető.

Ide kattintva még többet megtudhat a klubról.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK

The New Saints (walesi)– B36 Tórshavn (feröeri) 4–1
Továbbjutott: a The New Saints, 6–2-vel
Levadia Tallinn (észt)–Crusaders (északír) 1–1
Tj: a Crusaders, 1–1-gyel, idegenben lőtt góllal
FC Santa Coloma (andorrai)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 1–2
Tj: a Lincoln Red Imps, 2–1-gyel
Folgore (San Marinó-i)–Pjunik Jereván (örmény) 1–2
Tj: a Pjunik Jereván, 4–2-vel

A 2. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA
The New Saints (walesi)–VIDEOTON

Hibernians (máltai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Lech Poznan (lengyel)–FK Sarajevo (bosnyák)
Maribor (szlovén)–FK Asztana (kazah)
APOEL (ciprusi)–Vardar (macedón)
Qarabag (azeri)–Rudar Pljevlja (montenegrói
BATE Boriszov (fehérorosz)–Dundalk (ír)
HJK (finn)–FK Ventspils (lett)
Midtjylland (dán)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Malmö (svéd)–Zalgiris (litván)
Celtic (skót)–Stjarnan (izlandi
Molde (norvég)–Pjunik Jereván (örmény)
AS Trencín (szlovák)–Steaua Bucuresti (román)
Partizan Beograd (szerb)–Dila Gori (grúz)
Ludogorec (bolgár)–Milsami Orhei (moldovai)
Fola Esch (luxemburgi)–Dinamo Zagreb (horvát)
Skënderbeu (albán)–Crusaders (északír)

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik