BL: „testvéries” iksz helyett walesi siker a Vidire váróknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 22:02
A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a walesi The New Saints egy 90. percben szerzett találattal 2–1-re legyőzte a feröeri B36 Tórshavnt.

Melyik együttes lesz a BL-selejtezősorozat második körében bekapcsolódó Videoton ellenfele? Leginkább ez a kérdés foglalkoztathatja a magyar drukkereket a B36 Tórshavn–The New Saints párharc kapcsán, melynek első felvonását szerda este Feröeren játszották.a BL-selejtezősorozat második körében bekapcsolódó Videoton ellenfele? Leginkább ez a kérdés foglalkoztathatja a magyar drukkereket a B36 Tórshavn–The New Saints párharc kapcsán, melynek első felvonását szerda este Feröeren játszották.

Bár mindkét csapat hősiesen küzdött, úgy tűnt, már a kilencedik percre kialakul a végeredmény. A 7. minutumban Símun Samuelsen talált be, majd szinte azonnal Scott Quigley egyenlített.

A következő találatra egészen a 90. percig kellett várni, Michael Wilde szerezte meg a győztes gólt, így hatalmas előnybe került az idegenben játszó The New Saints.

A találkozó érdekessége, hogy egy lengyel testvérpár is pályára lépett, ám nem ugyanabban a csapatban. A walesieknél Adrian, a feröerieknél pedig Lukasz Cieslewicz játszott – a találkozó után érthetően előbbi volt boldogabb.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

B36 Tórshavn (feröeri)–The New Saints (walesi) 1–2 (Samuelsen 7., ill. Quigley 9., Wilde 90.)

BAJNOKOK LIGÁJA, 2015–2016
SELEJTEZŐ

Június 22.: az 1. és a 2. forduló sorsolása (Nyon); keretek leadása az 1. fordulóra
Június 30.-július 1.: 1. forduló, első mérkőzések
Július 7-8.: 1. forduló, visszavágók
Július 9.: keretek leadása a 2. fordulóra
Július 14-15.: 2. forduló, első mérkőzések – itt kapcsolódik be a Videoton
Július 17.: a 3. forduló sorsolása (Nyon)
Július 21-22.: 2. forduló, visszavágók
Július 23.: keretek leadása a 3. fordulóra
Július 28-29.: 3. forduló, első mérkőzések
Augusztus 4-5.: 3. forduló, visszavágók
Augusztus 7.: a playoffkör sorsolása (Nyon)
Augusztus 10.: keretek leadása a playoffkörre
Augusztus 18-19.: playoffkör, első mérkőzések
Augusztus 25-26.: playoffkör, visszavágók

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

„A Qarabag másodszor a BL főtábláján!”– azeri lapszemle a Ferencváros kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.08.28. 08:18

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Robbie Keane: A többi versenyben lévő együttes hozzánk képest nagy költségvetéssel dolgozik

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 22:08
Ezek is érdekelhetik