BL: óvná két és fél éves hazai veretlenségét a Vidi ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 15:08
Kedden jutott a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójába a walesi The New Saints, és egészen csütörtökig várni kellett arra, hogy a Videoton leendő ellenfele kapcsán megjelenjen Nagy-Britanniában az első „Hungary for glory” szóvicc. A B36 Tórshavn ellen triplázó Michael Wilde beszélt a párharcról.

„Egyénileg jó képességű játékosok alkotják a csapatunkat, s az első körben megmutattuk, hogy csapatként iskiválóak vagyunk, de a Videoton ellen ennél több kell – idézi a közép-walesi Country Times Wilde-ot. – Két és fél éve nem kaptunk ki hazai pályán tétmeccsen. Bízunk benne, hogy sikerül folytatni ezt a kiváló sorozatot, de tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Nagyon jó erőben vagyunk, ezt a Tórshavn ellen megmutattuk.”

A walesiek kedden magyar idő szerint 20 órakor fogadják a Videotont a walesi-angol határ angliai felén lévő Oswestryben (a TNS a walesi Llansantffraid és az angliai Oswestry közös klubja, a stadionja utóbbi városban van), míg a visszavágót július 22-én, szerdán 20.30-kor játsszák a Sóstói Stadionban.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik