BL: a walesi menedzser bízik a fehérváriak felülmúlásában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 13:48
A walesi bajnok TNS (The New Saints) futballigazgatója, Craig Harrison a Videoton elleni, keddi BL-selejtezős mérkőzésen bízik a gólszerzésben, és abban, hogy övéi előnyt szereznek a székesfehérvári visszavágóra.

„Tisztában vagyunk a saját képességeinkkel, nagy önbizalommal várjuk a keddi találkozót – nyilatkozta a sportvezető a klub honlapjának. – Mindent elkövetünk azért, hogy olyan eredményt érjünk el holnap este, ami a terveink között szerepel. Felkészültünk a párharcra, a gólszerzésre fókuszálunk. Keményen dolgoztunk azért, hogy valami különlegesben legyen részünk. Ellenfelünk, a Videoton igazán jó csapat, amely végig maximális koncentrációt követel tőlünk. De bízunk egy olyan eredmény elérésében, amely megfelelő a számunkra.”

A TNS a selejtező első fordulójában a feröeri B36 Tórshavn gárdáját búcsúztatta kettős győzelemmel, 6–2-es gólkülönbséggel. A walesiek kedden magyar idő szerint 20 órakor fogadják a Videotont – az előzetes hírek szerint telt ház előtt –, míg a visszavágót július 22-én, szerdán 20.30-kor játsszák a Sóstói Stadionban.

KUPACSAPATAINK PROGRAMJA
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 14., 20.00: The New Saints (walesi)–VIDEOTON (Tv: Duna)
Július 22., 20.30: VIDEOTON–The New Saints
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 16., 18.00 Skonto Riga (lett)–DVSC (Tv: Duna World)
Július 16., 20.30: FTC–Zeljeznicar (bosnyák) (Tv: Duna)
Július 23., 17.00 DVSC–Skonto Riga
Július 23., 18.00: Zeljeznicar–FTC
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Szutjeszka Niksics (montenegrói)–DVSC 2–0
Továbbjutott:
a DVSC, 3–2-es összesítéssel
FERENCVÁROS–Go Ahead Eagles (holland) 4–1
Továbbjutott: az FTC, 5–2-es összesítéssel
Vojvodina (szerb)–MTK BUDAPEST 3–1
Továbbjutott:
a Vojvodina, 3–1-es összesítéssel
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik