BL: a két testvér megküzd egymással a Videotonért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 17:30
Testvérharc színesíti a B36 Tórshavn–The New Saints labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek továbbjutója a Videotonnal találkozik majd a selejtező második fordulójában.

A walesi TNS csatára, az egykoron a Manchester Citynél is próbálkozó Adrian Cieslewicz nemcsak volt csapatával, hanem testvérével, Lukasz Cieslewiczcel is farkasszemet néz majd a szerdai feröeri mérkőzésen – Lukasz ugyanis továbbra is a B36 játékosa.

„Ez lesz életem első Bajnokok Ligája-mérkőzése – mondta Adrian Cieslewicz. – Játssz bármilyen bajnokságban vagy csapatban, a Bajnokok Ligájában pályára lépni óriási megtiszteltetés. Számomra pedig különösen fontos, hogy most játszhassak, és hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból."

A walesi bajnokságot évek óta uraló „szentek” 2010 óta nem nyertek meccset a BL-ben, de Craig Harrison sportigazgató biztos abban, hogy most megtörik a jég.

„Vagyunk olyan jók, hogy továbbjussunk, sőt akár a második fordulót is túléljük. A srácok nagyon keményen dolgoznak, és őszintén hiszünk abban, hogy most összejöhet a nagy dobás. Nehéz párharc vár ránk, de a csapatom fantasztikus, és ez hitet ad” – fogalmazott Harrison.

A BL-selejtező első fordulójában négy párharcot rendeznek, és háromban már kedd este megkezdődik a küzdelem.

BAJNOKOK LIGÁJA

ELSŐ SELEJTEZŐKÖR
18.00: Pjunik Jereván (örmény)–Folgore (San Marinó-i)
20.00: Lincoln Red Imps (gibraltári)–FC Santa Coloma (andorrai)
20.45: Crusaders (északír)–Levadia Tallinn (észt)

 

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14
Ezek is érdekelhetik