BL: Kezet fogok vele a döntőben, de... - Evra Suárezről

Vágólapra másolva!
2015.05.14. 13:58
A Bajnokok Ligája 2015-ös fináléjának egyik legpikánsabb momentuma lesz Luis Suárez és Patrice Evra találkozása. A sok közül.

Luis Suárez, a Barcelona játékosa 2011-ben keveredett rasszista botrányba Patrice Evrával, a Juventus jelenlegi és a Manchester United korábbi hátvédjével, amiért az akkor a Liverpool mezét viselő támadó nyolcmeccses eltiltást kapott.

Az uruguayi csatár hangoztatta az ártatlanságát, visszatérését követően viszont nem volt hajlandó kezet rázni a védővel. A felek most újra szembenézhetnek a Bajnokok Ligája döntőjében, ahol a Juventus csap össze a Barcelonával. A francia védő beszélt kettejük újbóli találkozásáról és a „zebrák” esélyeiről a végső győzelemre.

„Sok ember felteszi nekem ezt a kérdést, de lényegtelen – mondta Evra arra a felvetésre, hogy mit vár Suárez ellen, aki egy másik Juventus-futballistát, Giorgio Chiellinit megharapott a 2014-es brazíliai világbajnokságon. – A legfontosabb, hogy BL-döntőt játszom. Büszke vagyok arra, aki vagyok. Megrázom a kezét, ez nem probléma, de teszek róla, hogy érezze a jelenlétemet a pályán.”Luis Suárez, a Barcelona játékosa 2011-ben keveredett rasszista botrányba Patrice Evrával, a Juventus jelenlegi és a Manchester United korábbi hátvédjével, amiért az akkor a Liverpool mezét viselő támadó nyolcmeccses eltiltást kapott.

Az uruguayi csatár hangoztatta az ártatlanságát, visszatérését követően viszont nem volt hajlandó kezet rázni a védővel. A felek most újra szembenézhetnek a Bajnokok Ligája döntőjében, ahol a Juventus csap össze a Barcelonával. A francia védő beszélt kettejük újbóli találkozásáról és a „zebrák” esélyeiről a végső győzelemre.

„Sok ember felteszi nekem ezt a kérdést, de lényegtelen – mondta Evra arra a felvetésre, hogy mit vár Suárez ellen, aki egy másik Juventus-futballistát, Giorgio Chiellinit megharapott a 2014-es brazíliai világbajnokságon. – A legfontosabb, hogy BL-döntőt játszom. Büszke vagyok arra, aki vagyok. Megrázom a kezét, ez nem probléma, de teszek róla, hogy érezze a jelenlétemet a pályán.”

Evra 2004-ben a Monacóval, később a Manchester Uniteddel háromszor is játszott a Bajnokok Ligája fináléjában, az idei döntő tehát már az ötödik lesz karrierje során.

A francia még azt is hozzátette, hogy a Juventus nem fél a Barcelona klasszis triójától, Neymartól, Suareztől és Messitől sem.

„Ők is emberi lények. Általában elfelejtik, hogy a Juventusnak is vannak BL-győztes játékosai, akik velem egyetemben kiválóan játszottak a korábbi döntők során. Sosem tudhatod, mit hoz jövő. Ha nem hinném el, hogy nyerhetünk a Barcelona ellen, megkérném az edzőt, hogy ne számoljon velem" – tette hozzá a francia.

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik