BL: a 2006-os vb után újabb berlini döntő lebeg Pirlo szeme előtt

Vágólapra másolva!
2015.05.05. 22:55
Andrea Pirlo, a Juventus középpályása úgy érzi, csapata mindenki számára világossá tette, hogy számolni kell vele, ha a BL döntőjéről van szól. A Real Madrid elleni 2–1-es siker után elmondta, a 2006-os világbajnokság után újabb berlini döntő csábítja őt és társait.

„Ezen a meccsen üzenetet küldtünk, mindenkivel tudattuk, hogy akarjuk ezt a döntőt, és Madridban is a végsőkig küzdeni fogunk érte –mondta a Juventus vezére. – Ez csak az első meccs volt, lesz még egy, ugyanerre a hitre és precizitásra lesz szükségünk. Azzal a meggyőződéssel kell pályára lépnünk Madridban, hogy továbbjuthatunk.”

„Nem először zúg a fejemben, hogy »megyünk Berlinbe«, a 2006-os világbajnokságon is ez volt a célunk, és sikerült is elérni. Bízom benne, hogy a sors megismétli önmagát. Ne kérdezzék, hogy elhagyom-e a Juventust, ha megnyerjük a Bajnokok Ligáját, hiszen még meg sem nyertük” – mondta Pirlo az őt a korábbi ígéretével szembesítő újságírónak.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33
Ezek is érdekelhetik