Női BL: Jakabfi győztes gólt szerzett, de kiesett a címvédő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 22:22
A címvédő Wolfsburg idegenben 2–1-re megverte a Paris Saint-Germaint a női Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, ám 3–2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól. A német csapat győztes gólját a csereként beálló Jakabfi Zsanett szerezte.

A kétszeres győztes Wolfsburg hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett, így hiába számított előzetesen a párharc esélyesének, a visszavágón bravúrra lett volna szüksége.

A francia csapat Aurélie Kaci góljával már a hatodik percben előnybe került, és sokáig őrizte is összességében már háromgólos fórját, ám a hajrában a németek a frászt hozták a hazai szimpatizánsokra.

A 71. percben Martina Müller egyenlített, majd beállt Jakabfi Zsanett, aki három perccel később vezetéshez juttatta a címvédőt.

A hajrában azonban nem esett újabb találat, ezzel a PSG jutott be a május 14-i, berlini döntőbe, amelyben a Marozsán Dzsenifert is foglalkoztató 1. FFC Frankfurt lesz az ellenfele.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Wolfsburg (német) 1–2
Továbbjutott:
a Paris Saint-Germain 3–2-es összesítéssel

DÖNTŐ
Május 14.:
Paris Saint-Germain–1. FFC Frankfurt

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2 órája

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
4 órája

Hajnali kettő után még mindig tömeg várta a PSG csapatát az elnökét és a kupát a szállodában – videók

Bajnokok Ligája
7 órája

Videó: piros-kékben ragyogó Eiffel-torony, tűzijáték – Párizs ünnepelt a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
9 órája

Donnarumma Luis Enriquéről: Nyugalmat és szabadságot adott nekünk

Bajnokok Ligája
10 órája

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
11 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
20 órája

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik