BL: közhelyparádé a Honvéd volt edzőjétől a Juve-meccs előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 16:46
Pietro Vierchowod, a Bp. Honvéd korábbi vezetőedzője a Calciomercatónak nyilatkozott a Monaco–Juventus BL-negyeddöntős párharc második mérkőzése előtt volt csapata, a Juve továbbjutási esélyeiről.

„A Monaco ellen nem könnyű játszani – kezdte az 56 éves Vierchowod, aki 2014 júniusa és októbere között irányította a Honvédot. –Az a csapat, amely eljut a BL negyeddöntőjéig, nem lehet rossz. Torinóban voltak szép időszakai, főleg az első fél órában. Ám a Juventusnál van az előny, a Monacónak két gólt kellene szereznie, ami nem könnyű Massimiliano Allegri csapatai ellen.”

A Juve 1996-os BL-győztes együttesének tagja szerint fejben dől el a párharc, amelynek első meccsét hazai pályán 1–0-ra megnyerte az olasz bajnok.

„Fontos, hogy a Juventus a megfelelő hozzáállással menjen ki a pályára, és mentálisan képes legyen az utolsó pillanatig küzdeni, mert csak így juthat az elődöntőbe. Nem tudom, hogy megnyeri-e a párharcot a Juventus, de nagyon jó esélye van rá. Az más kérdés, hogy a sorozatot megnyerhetjük-e, hiszen a négy között már Európa nagyágyúi jönnek szemben. Most nem szabad arra gondolni, mi lesz később. Csak arra kell összpontosítani, hogy ez a továbbjutás meglegyen. A Juve hozzáállásával nem lehet gond, Vidal is úgy játszik, ahogy Vidalnak játszania kell. Azonban a futballban sok minden gyorsan megváltozhat” – zárta nem túl merész gondolatmenetét Vierchowod.

Legfrissebb hírek

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

Ansu Fatinak egy perc sem kellett az első gólhoz a francia élvonalban, és ezzel még nem végzett

Francia labdarúgás
2025.09.21. 19:59

A Leverkusen pontot mentett Dániában, a Bruges négy gólt vágott a Monacónak

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 20:48

Alsónadrágban hagyták el a repülőt Pogbáék a BL-meccs előestéjén

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:58

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52
Ezek is érdekelhetik