Női BL: lehet, hogy a brazil klasszis lesz Jakabfiék veszte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 00:39
A Jakabfi Zsanettet végig a kispadon tartó címvédő Wolfsburg hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre volt képes a svéd Rosengard ellen a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy a német csapat a 70. perctől – már a végeredmény kialakulását követően – emberhátrányban játszott Caroline Graham Hansen kiállítása miatt. A vendégek gólját a világ legjobbjának ötször megválasztott brazil Marta szerezte.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Linköping (svéd)–Bröndby (dán) 0–1
Glasgow City (skót)–Paris Saint-Germain (francia) 0–2
Wolfsburg (német)–Rosengard (svéd) 1–1
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bristol Academy (angol)–1. FFC Frankfurt (német) 0–5

A női Bundesliga 18. fordulójában a sérült Zeller Dórát nélkülöző Hoffenheim hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Jenával, ezzel hét pontra csökkent az előnye a már kieső helyen álló Duisburggal szemben. A magyar válogatott csatár csapata a következő körben azonban javíthat, hiszen a sereghajtó Herforddal találkozik, amely a Freiburg otthonában aratta szezonbeli első győzelmét.

NÉMETORSZÁG, NŐI BUNDESLIGA
18. FORDULÓ
Duisburg–Bayer Leverkusen 2–0
Freiburg–Herford 2–3
Hoffenheim–Jena 1–1
Bayern München–Turbine Potsdam 1–0
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Wolfsburg–Sand 2–0
1. FFC Frankfurt–Essen 3–1

AZ ÁLLÁS
1. Wolfsburg 18 14 3 1
48–3 45
2. Bayern München
18
13
5

44–5
44
3. 1. FFC Frankfurt18
14
1
3
63–15
43
4. Turbine Potsdam 18 13 1 4
47–22 40
5. Essen 18 7
4 7
26–26 25
6. Freiburg
187
1
10
27–48
22
7. Jena 18 4 7
7
22–30 19
8. Hoffenheim 18 5 4
9
21–31 19
9. Leverkusen 18 4 4 10
19–37 16
10. Sand 18 4
2 12 23–39 14
11. Duisburg 18 2
6
10
12–46 12
12. Herforder SV 18 1
2 15 16–66 5

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40
Ezek is érdekelhetik