Női BL: Jakabfiék gólzáporos meccsen ejtették ki Martáékat

Vágólapra másolva!
2015.03.28. 17:34
A címvédő Wolfsburg vendégként 3–3-as döntetlent játszott a svéd Rosengarddal a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal bejutott a legjobb négy közé.

A Jakabfi Zsanettet a 80. perctől – ekkor 2–2-re állt a meccs – soraiban tudó német csapat már a negyedik percben előnybe került, ám a hazaiak a világ legjobbjának ötször megválasztott Marta találatának is köszönhetően még az első félidőben átvették a vezetést, ezzel továbbjutásra álltak.

A második játékrészben azonban a címvédő fordított, így a Rosengard hiába egyenlített a 93. percben, kiesett. A Wolfsburgban a duplázó Alexandra Popp a németek harmadik gólját megelőzően Jakabfi elől fejelte a labdát a bal alsó sarokba.

A „farkasok” az elődöntőben a Paris Saint-Germainnel találkoznak.

A Marozsán Dzsenifert foglalkoztató Frankfurt 5–0-s előnyből várhatja a Bristol Academy elleni vasárnapi visszavágót.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Bröndby (dán)–Linköping (svéd) 1–1

Továbbjutott: a Bröndby, 2–1-es összesítéssel
Rosengard (svéd)–Wolfsburg (német) 3–3
Tj: a Wolfsburg, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal
Paris Saint-Germain (francia)–Glasgow City (skót) 5–0
Tj.: a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wolfsburg–Paris Saint-Germain
1. FFC Frankfurt/Bristol Academy–Bröndby

Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Elmaradt a csoda a III. kerületben, az FTC kettős vereséggel búcsúzott a női Bajnokok Ligájától

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:01

Összeesett a meccs közben az amerikai női válogatott futballista

Minden más foci
2025.09.15. 08:43

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 16:18
Ezek is érdekelhetik