BL: a Monaco edzője szerint Wenger nem tiszteli őket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 15:55
Leonardo Jardim, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Monaco vezetőedzője „beszólt" Arsene Wengernek, az Arsenal menedzserének a keddi Bajnokok Ligája-visszavágó után.

Mint ahogy korábban írtuk, kevésen múlott, hogy nem az „ágyúsok" továbbjutásával végződött a BL-nyolcaddöntő, Arsene Wenger nem is viselte jól a kiesést.Mint ahogy korábban írtuk, kevésen múlott, hogy nem az „ágyúsok" továbbjutásával végződött a BL-nyolcaddöntő, Arsene Wenger nem is viselte jól a kiesést.

„Nem érdemelt továbbjutást a Monaco – mondta Wenger a mérkőzést követően. – Alig próbálkoztak kapura lövéssel. Minden kudarc fáj, különösen az ilyen, de az én szememben győztes a csapatom.”

A lefújás után nem volt kézfogás a két mester között, Jardim részéről – elmondása szerint – azért, mert nem fog kezet olyan menedzserrel, aki nem tiszteli az együttesét.

„Miután az első meccsen Wenger sportszerűtlen módon nem gratulált, a második találkozón én sem voltam hajlandó megtenni – mondta Jardim. – Az Arsenal lenézett minket Londonban, meglepetést tudtunk okozni. Még a három egyes idegenbeli siker ellenére sem hitt bennünk senki sem. Tudtuk, hogy kemény kilencven perc vár ránk, de megmutattuk a kétkedőknek, hogy ott tudunk lenni a legjobb nyolcban. Most először vezettem csapatot a BL negyeddöntőjébe, rendkívül boldog vagyok. Tudom ugyanakkor, hogy a pénteki sorsoláson mindenki velünk szeretne összekerülni és megmérkőzni a negyeddöntőben, a meglepő siker ellenére is."

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

A városi riválishoz tart a Chelsea spanyol kapusa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.07. 17:20

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09
Ezek is érdekelhetik