Kis gól is gól - de nem Portóban! Felnégyelték Sousáékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 20:43
null
Brahimi szabadrúgásával szerzett vezetést a Porto (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Porto négy hatalmas találattal 4–0-ra kiütötte Paulo Sousa együttesét, a Baselt, így 5–1-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy Walter Samuel a 91. percben megkapta második sárga lapját is.

Nagyszerűen indult a mérkőzés a portugálok számára, Tello harcolt ki szabadrúgást a 16-os közvetlen előterében, Brahimi pedig 18 méterről okosan a bal felsőbe tekert (1–0).

Még mindig az első negyedórában jártunk csak, amikor Casemiro próbálta megviccelni a vendégeket, 30 méteres, balról megeresztett lövése kevéssel a jobb felső fölé hullott.

Pillanatokkal később aztán a portói öröm rémületbe csapott át, Danilo és Fabiano összeszaladt egymással, előbbit ápolni kellett, sőt végül nyakmerevítővel és oxigénmaszkkal tették be a mentőbe. Utóbb kiderült, nem szenvedett súlyosabb sérülést.

Az első fél órát követően előbb a Basel veszélyeztetett egy kontra végén – Frei próbálkozása nem okozott nagy gondot –, majd a túloldalon Aboubakar távoli lökete eredményezett kis híján gólt.

A fordulás után aztán kiszakadt a gólzsák, és jöttek az óriási találatok egymás után. Kezdésként a 47. percben Herrera tekert 17 méterről a bal alsó sarokba, majd az 56.-ban Casemiro 30 méteres szabadrúgása kötött ki a jobb felsőben (3–0). Érdekesség, hogy a Porto ezzel a mai kettővel már három szabadrúgásgólnál jár a szezonban, ami a legtöbb a mezőnyben, ahogyan Brahimi kettője is.

De volt még egy bomba hátra, Aboubakar vezette a labdát, és 20 méterről kilőtte a bal felső sarkot – mind a négy portói találat a 16-oson kívülről született (4–0)!

Paulo Sousa együttese ezen a napon nem tudott betalálni – „cserébe” Walter Samuel a 91. percben összehozott magának egy teljesen felesleges piros lapot –, így a Porto 5–1-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutott.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Porto–Basel 4–0
(Brahimi 14., Herrera 47., Casemiro 56., Aboubakar 76.)
Továbbjutott: a Porto, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Balogh Botond iránt élénken érdeklődik az FC Basel – NS-infó

Légiósok
2025.08.27. 21:17

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik