Bajnokok Ligája: Ibrahimovic egymeccses eltiltást kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 17:56
Egy mérkőzésre tiltotta el az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága Zlatan Ibrahimovicot, a Paris Saint-Germain támadóját, akit múlt szerdán a Chelsea elleni nyolcaddöntő visszavágóján kiállítottak.

A svéd klasszisnak az első félidő 31. percében meglepetésre mutatta fel a piros lapot a holland Björn Kuipers, ugyanis a csatár az Oscarral szemben elrontott becsúszása közben visszahúzta a lábát.

A találkozót hosszabbításban 2–2-es döntetlenre hozta a francia együttes, amivel továbbjutott. Ibrahimovicnak így a negyeddöntő első felvonását kell majd kihagynia. Hogy melyik csapattal találkozik a PSG, az pénteken, a nyoni sorsoláson derül ki.

A svéd sztárfutballista mellett Serge Aurier-t is megbüntette az UEFA. Az elefántcsontparti védőt – aki sérülés miatt nem is volt ott a Stamford Bridge-en – azért tiltotta el a fegyelmi testület három mérkőzésre, mert a Chelsea elleni összecsapást követően a közösségi médiában – a saját Facebook-oldalára feltett videofelvételen – szidta a játékvezetőt.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
16 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34
Ezek is érdekelhetik